Atlétika
Szabó Nóra

Babos Tímea nem jutott a főtáblára, mégis indulhat (FRISSÍTVE)

Publikálva: 2019.05.24 Frissítve: 2019.05.25 Tenisz

Babos Tímea három szettben kikapott a spanyol Aliona Bolsova Zadoinovtól a francia nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének harmadik, utolsó fordulójában, pénteken.

A világranglistán 138. magyar teniszező a montenegrói Danka Kovinics (183.) és az olasz Martina Trevisan (157.) után a WTA-rangsor 140. helyezettjével találkozott a kvalifikációban.
Az ellenfél kezdett jobban, kétszer is elvette Babos adogatását, és 31 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban hasonlóan simán alakult a játék, de ezúttal a magyar teniszező volt fölényben, és egyre inkább javuló teljesítménnyel egyenlített.
A döntő felvonásban Babos brékkel kezdett, de utána kétszer is elveszítette saját szervajátékát. Bolsova Zadoinovnak 5:2-nél négy meccslabdája volt, ezeket Babos hárította, de ellenfele a következő játékban, közel két óra után már lezárta a összecsapást.
A magyar játékos tavaly a főtábla nyitófordulójában búcsúzott.
A főtáblára jutáshoz – amelyen magyar részről alanyi jogon csak Fucsovics Márton szerepel – három mérkőzést kellett nyerni. Korábban Stollár Fanny és Balázs Attila is kiesett a selejtezőben.

Aliona Bolsova Zadoinov (spanyol)–Babos Tímea 6:2, 2:6, 6:3

FRISSÍTÉS

Babos Tímea szerencsés vesztesként feljutott a főtáblára, egyesben a vasárnap kezdődő párizsi francia nyílt teniszbajnokságon.

A magyar játékos honlapja azt írta: pénteken késő délután kiderült, hogy visszalépések miatt változott a női egyes sorsolása és az egyik szerencsés vesztes éppen Babos lett, így a selejtező 3. fordulójában elszenvedett veresége ellenére ott lehet a 128 között a szezon második Grand Slam-versenyén.
A világranglistán 138., 26 éves magyar teniszező ellenfele Priscilla Hon lesz. A 21 éves ausztrál játékos jelenleg 134. a WTA rangsorában. Két hete, a franciaországi Cagnes-Sur-Merben rendezett torna nyolcaddöntőjében Babos nyerte kettejük meccsét 7:6, 7:6-ra.
A Roland Garroson vasárnap kezdődnek a főtáblás küzdelmek, ahol egyesben Babos mellett Fucsovics Márton is érdekelt. Ő a 17. helyen kiemelt argentin Diego Schwartzman ellen lép pályára először.

(Forrás: MTI)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!