Kézilabda
Bujdosó-Gerháth Fanni

Babos Tímea: Ez karrierem egyik legnagyobb sikere

Publikálva: 2016.08.19 Frissítve: 2016.08.19 Tenisz

Már öt meccsen van túl, de saját bevallása szerint viszi a szíve Babos Tímeát, aki bravúrral bejutott a negyeddöntőbe a cincinnati kemény pályás tenisztorna női versenyében.

A selejtezőből indult magyar játékos csütörtökön szetthátrányból fordítva győzte le 4-6, 6-3, 6-1-re a nyolcadik helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát.

– Hihetetlen nap volt. Könnyekkel küzdöttem és edzőm, Thomas is könnyezett a meccs végén. Nagyon-nagyon sok munka és érzelem van egy ilyen siker mögött – nyilatkozta honlapján a világranglistán 41. Babos Tímea. – Főleg annak fényében, ahogyan elveszítettem az első szettet és utána ahogyan fel tudtam állni. Amikor volt egy kis lélektani előnyöm, akkor eleredt az eső. Utána úgy tudtam kiállni a pályára, hogy esélyt sem adtam a világranglista tizenegyedik helyezettjének.

A 23 éves játékos hozzátette, ez karrierjének egyik legnagyobb győzelme és legjobb versenye.

– Ez volt az ötödik meccsem, egyre nehezebben tudok regenerálódni. De visz a szívem, igyekszem – közölte Babos, aki nem sokkal később, oldalán a kazah Jaroszlava Svedovával párosban is a negyeddöntőbe jutott.

A magyar teniszező következő ellenfele – közép-európai idő szerint 20.30-tól – a negyedikként kiemelt spanyol Garbine Muguruza, aki harmadik a világranglistán.

Eddig Babos háromszor találkozott a Roland Garros bajnokával, és rendre kikapott tőle.

WTA-TORNA, CINCINNATI (2 503 250 dollár, kemény pálya)
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ 
Babos, Svedova (magyar, kazah, 3.)–Medina Garrigues, Parra Santonja (spanyol) 6-2, 6-0

EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Babos (magyar)–Cibulková (szlovák, 8.) 4-6, 6-3, 6-1

Forrás: nso.hu, babostimea.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!