Atlétika
Nagy Marcell

Babos egyesben is továbbjutott, Lucsics ellen folytatja

Publikálva: 2014.09.10 Frissítve: 2014.09.10 Tenisz

Jól sikerült Babos Tímeának az első forduló Kanadában. Párosban a francia Mladenoviccsal könnyedén, egyesben pedig fordulatos mérkőzésen győzött.

A 8. helyen kiemelt Babos Tímea, háromjátszmás mérkőzésen győzött Romina Oprandi ellen a quebeci WTA-verseny első fordulójában. A találkozó 1 óra 37 percig tartott.

COUPE BANQUE NATIONALE (250 000 DOLLÁR, FEDETT PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ

Babos Tímea (8.) – Romina Oprandi (svájci) 6-1, 3-6, 6-4

„Gyengén kezdte az ellenfél a meccset, aztán ahogy haladtunk előre, úgy lett egyre stabilabb, egyre jobb. A döntő szettben kétszer is brékhátrányból jöttem vissza, ennek külön örülök! Szerdán szünnap, kis edzés és kondi, aztán csütörtökön Lucsics. Nem lesz könnyű meccs, a US Openen nagyon jól játszott, itt is simán nyert az első körben." – nyilatkozta Babos.

Babos egyesben is továbbjutott, Lucsics ellen folytatja

Timi következő ellenfele a világranglista 80. helyén álló Mirjana Lucsics-Baroni lesz. Az idei US Openen a nyolcaddöntőig jutott. A 32 éves játékos volt már 32. (1998. május 11.). Profi karrierje elején hatalmas sikereket ért el, 1997-ben és 1998-ban torna-győztes volt Bolban, majd 1999-ben elődöntőt játszott Wimbledonban! Párosban pedig az 1998-as Australian Openen veretlen maradt Martina Hingis oldalán! Törés következett be pályafutásában. Már nem tudott a korábbi szintre kerülni, egészen a mostani szezonig.

babostimea.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!