Atlétika
Szabó Beatrix
Az olimpiai ezüstérmes Zachár Imre élettörténete!
1890 májusában született Budapesten, jómódú családban. Csupán 14 éves volt, mikor Halmay Zoltán, az MTK gyorsúszója két olimpiát is nyert St. Louis-ban. Zachár Imre büszke volt rá, hogy egy évvel később a nagy bajnok tanítványa lehetett az MTK-ban.
Az első évben még nem jöttek a sikerek, az egyik újság meg is jegyezte bántóan, hogy Zachár „a közepesek közt is közepes volt”, ám 1906-ban már több gyorsúszó-viadalon is nyert, 1907-ben pedig a Császárfürdőben rendezett nemzetközi versenyen a 17 éves fiú legyőzte – 804 és fél méteres úszásban – az osztrákok világbajnokát, Otto Scheff-et. Ekkor már az ország egyik legjobb úszójaként jegyezték, nem véletlen, hogy 1908-ban ott lehetett a londoni olimpián, ahol a magyar 4x200 méteres gyorsváltó toronymagas esélyesnek számított. És úgy tűnt, Zachár 18 évesen olimpiai bajnok lesz, hiszen a kvartett könnyedén vezetett a döntőben, ráadásul az utolsó ember Halmay Zoltán, a legrutinosabb úszó volt.
Már száz méter sem volt hátra a befutóig. Zachár a parton örült a többiekkel, amikor azt látták, hogy Halmay mozgása szétesik, megtorpan. Olyannyira, hogy a brit Taylor megelőzte, így a várt olimpiai aranyéremből végül ezüst lett. Zachár persze nem adta fel, és négy év múlva, 1912-ben, a stockholmi olimpiára ismét kiutazhatott a váltó tagjaként, amely megint favoritnak számított. De itt is elmaradt az arany, miután Las Torres Béla – gyenge formája miatt – nem vállalta az indulást, a négyes pedig visszalépett (ki gondolta volna ekkor, hogy Las Torres 3 év múlva hadikórházban hal meg az I. világháborúban…). Zachár a stockholmi játékokon a pólósok között is szerepet kapott, ám az osztrákok elleni vesztes meccsen kiállították, mert a lapok szerint „folyamatosan inzultálta” a vízben Ottó Scheffet. Igen, azt az úszóbajnok osztrákot, akit öt évvel korábban legyőzött a Császár uszodában.
Zachár Imre nem volt igazi úszóalkat. Amíg a nagy példaképe, Halmay magas és vékony volt, ő zömökebb, izmos testalkatú. Enni pedig nagyon szeretett. Így történt, hogy egyszer Fiume egyik éttermében meglátta, hogy a pincér meglehetősen kicsi adag bifszteket visz ki a szomszéd asztalhoz. Mivel ő is azt rendelt, megkérdezte, hogy az övé is ilyen apró lesz e? A pincér közölte, hogy ott ennyi a nagyadag, erre hét adag bifszteket rendelt…
Úszóként többre hivatott volt, ám sajnos a civil élete sem úgy alakult idősebb korában, ahogyan megérdemelte volna. A család tulajdonában álló nagy bérház egyik lakásában élt a feleségével a Thököly úton. A banki szektorban helyezkedett el, és a Magyar Jelzálog és Hitelbankban többféle vezetői állásban is dolgozott. Az irodája falán ott volt gyászkeretben az egykori barátja, Hornung Gyula fényképe. Együtt úsztak az MTK-ban, Hornung azonban csupán 25 évesen, 1914-ben elhunyt az I. világháborúban. Aztán jött a kommunista rendszer.
1948-ban az egyik újságban megjelent, hogy bizonyos Moskovits Béla, a Mezőkémia Rt. igazgatója disszidált, s aranyat, ékszereket és valutát vitt magával. A sógora, a cég főigazgatója, dr. Szirmai Lajos is emigrálni akart a rendszerből, de őt elfogták. A lap szerint ismerősénél rejtette el a vagyonát, ahol többek között 700 Napóleon-aranyat is találtak a rendőrök. És, hogy mi köze volt ehhez Zachárnak? Szirmai – az újság szerint – azt vallotta, hogy a Napoleon-aranyakat és a valutát az egykori úszóbajnoktól vásárolta, ami után Zachár Imrét is őrizetbe vették.
Hogy a rajtaütés megrendezett volt, vagy sem, nem tudni, de ami tény, ettől kezdve Zachár és családjának élete pokollá változott. Sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy 1954 áprilisában, 63 évesen halt meg. A lapok egy sort sem írtak az olimpiai ezüstérmes haláláról. Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, míg kiderült, mi is történt vele. Özvegy Kormos Gyuláné, Zachár rokona 2004-ben egy olvasói levélben írta meg a bajnok hányattatásait. Mint kiderült, 1951-ben a rokonságával együtt kitelepítették. Elvették a család Thököly úti bérházát, az egykori úszó lakását is. Jászkisérre került, ahol tyúkólban kellett laknia. Budapestről kitiltották, így Jászkisérről elszökve a rokonainál, őrbottyáni nyaralójukban húzta meg magát. Nyomorogva élt, s 1954-ben szívrohamot kapott. A mentő a Fiumei úti kórházba szállította, ahol hamarosan el is hunyt. A szíve Budapesten dobbant utoljára, ott, ahová három éve nem tehette be a lábát. Így ért véget az olimpiai ezüstérmes úszó élete, aki a medencében nem volt szerencsés, és akit később tönkretett a politika.
Nyugodj békében, Zachár Imre!