Atlétika
Jankovics Dániel
Luca Simonetti személyében igazi szaktekintély segítette az MTK Budapest női röplabdacsapatának munkáját.
Az MTK Budapest női röplabdacsapata gőzerővel készül az október 22-én rajtoló bajnokságra.
Alberto Salomoni együttese Olaszországból kapott segítséget a felkészüléshez: Luca Simonetti erőnléti edző személyében, valódi szaktekintély segítette a lányok munkáját.
– Albertóval már régóta ismerjük egymást, dolgoztunk együtt korábban Németországban és Olaszországban is – mesélte Signor Simonetti. – Pár héttel ezelőtt felhívott, a segítségemet kérte, mivel rendkívül fiatal csapatról van szó, és sokaknak még egészen új az a fajta munka, amit mi általában végzünk.
Az olasz szakember az itt töltött egy hét alatt felmérte a játékosok fizikai állapotát, tájékozódott korábbi sérüléseikről, illetve különböző felméréseket végeztetett el velük.
– A különböző tesztek, felmérések alapján készült mindenkiről egy kvázi portré. Ehhez viszonyítva lehet majd mérni a lányok fejlődését, illetve ennek alapján készítettünk mindenkinek egyéni edzéstervet.
Bár Signor Simonetti kedden hazatér, nem szakad el végleg az MTK-tól: a tervek szerint havonta visszatér Budapestre, hogy nyomon kövesse a lányok fejlődését, és szükség esetén módosítsa az edzéstervet.
Erőnléti edzés a női röplabdázóknál
Röplabda: dinamikus és magabiztos játékot akarnak nyújtani röplabdázóink az UTE U21 ellen (VIDEÓ)
Röplabda: rangadóval folytatjuk a Kispest SE ellen (VIDEÓ)
Röplabda: Réthelyi Orsolya strandröplabdáról váltott újra teremre (VIDEÓ)
Röplabda: „A klub stabil hátteret tudott biztosítani az Extraligában, ami idén sem lesz másként” ‒ Endrődi Hanna