Tenisz
Babos Tímea

Az MTK első olimpiai bajnoka

Publikálva: 2014.07.29 Frissítve: 2014.07.29 Úszás

Idén 110 éve, hogy Halmay Zoltán úszó, az MTK sportolói közül először olimpiai bajnok lett. A nagyszerű sportember 50 és 100 yardos gyorsúszásban lett a világ legjobbja St Louis-ban.

Az Egyesület Államokban található városban, 1904. július 1-je és november 23-a között rendezték meg az olimpiai játékokat. Ma már persze elképzelhetetlen lenne ilyen hosszú verseny, de akkor ez természetes volt.

Az MTK első olimpiai bajnoka
Az MTK-s Halmay Zoltán már rutinos versenyzőként érkezett Amerikába, hiszen négy évvel korábban, Párizsban már szerzett két ezüst- és egy bronzérmet.

Halmay szinte forradalmasította az úszást, hiszen továbbfejlesztette a váltott karú, lábmunka nélküli gyorsúszási technikát, amelyet a kor szakértői „magyar tempónak” neveztek. Igaz, a rövidebb számában, vagyis 50 yardon, elsőre „csak” holtversenyben győzött, ezért újra kellett úsznia. A megismételt döntőt könnyedén nyerte.

Később ő lett a 100 méteres gyorsúszás első hivatalos világcsúcstartója is, ezzel az MTK nevét a sport történelemkönyvébe is beírta.

Indult az 1908-as londoni olimpián is, ahol újabb két ezüstérmet szerzett. Visszavonulása után kilenc évig a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya volt.

Érdekesség, hogy a Szlovák Olimpiai Bizottság több kiadványában szlovák versenyzőként tüntették fel. A NOB állásfoglalása szerint azonban a versenyző magyar színekben, Magyarországnak nyerte az olimpiai aranyakat.

Halmay Zoltán 1956-ban hunyt el, 74 évesen.

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!