Az MTK első mecénása – Fodor Károly (1856-1927) az elfelejtett vívótréner - 2. rész.

MTK legendárium 23. rész | Szekrényessy Attila sorozata.

A magas színvonalra felfejlesztett Fodor-féle vívóterem keresett helyszíne lett a kor lovagias ügyeinek, azaz a becsületbeli párbajoknak, mely „jórészt csak a fiatalság túláradó életerejéből eredt: egyszerűen nem fértek a bőrükbe, míg azt a túlfeszült bőrt itt-ott ki nem lyukasztották. Ebből a kissé izgága elevenségből keletkeztek az akkoriban oly divatos „lovagias ügyek.”

A dzsentrik mellett a zsidó fiatalok is – különösen a tiszaeszlári per idején – kénytelenek voltak kardot ragadni: „és akarva, nem akarva gyakran kellett karddal kiegyenlíteni vitás ügyeket s különösen a tiszaeszlári pert követő gyászos epochát kellett végigverekednem, majdhogynem hetenként”, írja egy fővárosi polgár.

1926-27 fordulóján jubilált a Fodor-féle vívóiskola, ugyanis akkor tartották helyiségeiben az ezredik, más hírlapi tudósítás szerint a tízezredik párbajt, mely előbbi esetében átlag kéthetente, míg utóbbi szerint másfél naponta verekedtek volna falai között a kakaskodó polgárok. Az 1880-as évek ideglázas párbajmániáját véve alapul, éppenséggel ez utóbbi sem elképzelhetetlen, de azért az előbbi számadat (ezer) hihetőbb.

Még az 1890-es évek végén Fodor egy színházi előadás hatására vált az Országos Színművészeti Akadémia és az Operaház vívómesterévé.

Történt ugyanis, mikor Fodor mester a Rómeó és Júlia klasszikus romantikáján merengve élvezte a színészi alakítást, lelkes ábrándjából egyszer csak dilettáns kardkezelés, bántóan amatőr vívás képe zökkentette a valóságba. A színdarab után azonnal jelentkezett az igazgatóságnál felajánlva vívószolgálatait. Ezt követően – míg ki nem nevelt egy kardforgatásban is ügyes színészgárdát – saját maga és tanítványai statisztálták végig az összes vívójeleneteket. Állítólag mindez azt eredményezte, hogy a közönség a hősszerelmesek helyett a vívóstatisztáknak tapsolt lelkesebben. Ugyanekkor a királyi kegy a Ferenc József Műegyetem vívómesterének is Fodor Károlyt nevezte ki.

Fodor Károly vezette az MTK vívószakosztályát. Ebben a minőségében a kék-fehér klub rendszeresen a Fodor vívótermekben tartotta edzéseit és versenyeit, még Fodor mester halála után is (ekkor már István nevű fia irányítja az intézetet):

„Az MTK junior tőrcsapatversenyét a Fodor vívóteremben rendezi reggel 9 és délután 5 órai kezdettel.”

1903-ban a sport területén nagy tekintéllyel rendelkező Fodor Károly, régi jó barátjával dr. Nagy Béla vívóedzővel megalapította a Nemzeti Sport című szaklapot. A főszerkesztő Nagy Béla lett, a kiadótulajdonos pedig a közszeretetben álló Fodor, ki számos vívó szakcikkel gazdagította a lapot. A sportlap éveken át – némiképp vívó-centrikusan ugyan de – színvonalasan képviselte a magyar sportéletet. Végül Fodor, vívóiskolai teendői miatt eladta sikeres napilapját, melyet Polonyi Dezső vett át és folytatott nagy sikerrel.

Az elismert sportférfit, 1907-ben húszéves jubileumán a pesti Vigadóban számos közéleti nagyság mellett több – az eseményt rendező – klub is köszöntötte, mint a Műegyetemi Athlétikai és Football Club, Nemzeti Vívó Klub, Vén-Fiúk Vívó-Társasága, a Sirály Evezős Egyesület és persze szeretett klubja az MTK. A tanítványai által bemutatott vívógyakorlatok és köszöntések után a mester ezüst babérkoszorút vehetett át és a Hungária Szállóban tiszteletére „150 terítékes bankett tartatott.”

A világversenyeken kiválóan szereplő magyar kard – és tőrvívók jelentős része Fodor tanítvány volt, mint Werkner Lajos, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Garai János, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rozgonyi György stb.

1911-ben a kezdeményezésére (vívómesterek számára) létrehozott Hívatásos Vívók Egyesületének ő lett az elnöke. 

Fodor mesterről feljegyezték, hogy minden párbaj alkalmával valósággal remegve féltette a küzdőket s a minél nagyobb biztonság érdekében maga helyezte fel a félmeztelen küzdők testére a biztonságot jelentő bandázsokat. Ennek ellenére némely esetben mégis elkerülhetetlen volt a tragédia, mint Hentz Károly és Keglevich István gróf párviadalánál, hol az óvatlan gróf valósággal beleszaladt Hentz kinyújtott kardjába és rövid idő alatt átszúrt tüdővel vérzett el a vívóterem padlózatán…

Fodor Károly sikerének titka többek között abban állt, hogy finom modorával utat talált a dzsentri szívéhez. Ő maga is addig forgolódott urak és lovagias ügyek közelében, míg jó magyarrá nem lett. Személyiségének elmaradhatatlan része volt az örök optimizmus, energikusság, meleg kedély, emberszeretet, nobilis gondolkodás, gavalléria és elegáns, finom tónus, melyhez jól illet kackiásra pödört bajusza.

Nem csoda hát nagy népszerűsége. Vívóterme igazi békés találkahelye volt a dualizmuskori magyar társadalom felső és középrétegének:

„Ebben a híres vívóteremben elsimultak a társadalmi és politikai ellentétek. Ide egyformán járt mágnás és kishivatalnok, keresztény és zsidó. Társadalmi missziója volt ennek a kis szigetnek a gyakorta háborgó magyar tengeren, mert a nemes sport lelket nevelő demokráciája egyesítette itt a lelkeket.”

Idős napjaiban – magas vérnyomástól kínoztatva – gyakran panaszkodott szédülésre és fejfájásra. Ennek következtében az 1920-as évek közepén átadta a vívóiskola vezetését István (1894-) fiának, ki már kikeresztelkedve, a katolikus vallás követője lett és éppen ezekben az esztendőkben (1926) vette nőül az izraelita vallású Orbán Erzsébetet, ki férjét követve 1935-ben katolizált.

Az ősz mester, ha iskoláját meglátogatta valamely nemzetközi vívótekintély – ha csak egészsége engedte – egy-egy baráti asszó kedvéért beállt vívni és még akár egy „prim rarade”-dal is megpróbálkozott.

Napjait azonban ekkor már csendes megelégedettséggel élte, gyakorta sétálgatva a Váci utcán vagy a pesti Duna parton: „a finom külsejű öreg gavallért ismerte mindenki Budapesten. Jellegzetes arca, elegáns alakja, érdekes szín volt a Belváros arculatján. Odatartozott ő annyira, mint akár a Hangli üvegpalotája. Csaknem minden úriember köszönt neki.”

1927 januárjában vérnyomás ingadozása aggasztóvá vált. Orvosai levegőváltozást javasoltak számára, így utazott el a francia Riviérára, hol több hónapon át pihent a nizzai tengerparton. Március elején elhagyva Nizzát a francia főváros érintésével kívánt hazatérni. Párizsban meglátogatva ott élő – vélhetően az 1891-ben született Gábor – fiát, annak lakásán, azonban hirtelen rosszullét következtében hunyt el az MTK első mecénása és ugyancsak első vívótrénere, kinek kicsiny udvari „vívóterme” adott otthont a klub legelső téli edzőhelyének 1888-ban.

Ezt olvastad már?