Atlétika
Kulunics Vince

Az MTK egykori ötösfogata. A legendás csatársor (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny) 7. rész. Molnár György (1901-1977)

Publikálva: 2021.10.12 Frissítve: 2021.11.04 MTK Budapest

MTK legendárium | 157. rész.

A Fáskör és az MTK neveltje Molnár Gyuri, alias Hangya, már sikerei elején eljátszott a gondolattal, hogy külföldi csapathoz szerződik. Nem személyes becsvágy, legfőképpen szakmai kihívás ösztönözte erre, illetve a külföldi, többek között az osztrák és amerikai csapatok játékoséhsége. Ennek volt köszönhető Molnár 1923-as bécsi vendégszereplése, mely már jó ideje napirenden forgott:

Molnár György az MTK válogatott jobbösszekötője, megvalósította régóta húzódó tervét, Bécsbe költözött, és az ottani Hakoahba, a bécsi zsidóság nagy sportegyesületébe lépett, ahol kívüle még három játékos szerepel, Nemes, az FTC volt válogatott jobbszélsője, Gutmann, az MTK válogatott középső födözete és Molnár Frigyes, az NSC volt baloldali födözete.

Molnár távozása nagy zavarba hozta az MTK futballvezetőségét. A tehetséges csatár ugyanis nemcsak, hogy egyik erőssége volt a csatársornak, de az ő finom kombinációkon alapuló, átgondolt, ötletes játéka reprezentálta egyúttal a messze földön híres MTK stílust is. Az MTK emiatt nagyon nehezen fogja tudni pótolni Molnárt.

Az MTK-ban most két megoldási mód között válogatnak. Az egyik szerint Opata balszélsőt állítanák Molnár helyére a jobbösszekötőbe, a másik szerint pedig új embert, Ivanovszkyt, az FTC volt jobbösszekötőjét válogatnák a csapatba. Mondani sem kell, hogy mind a két változat csak félmegoldás. Az MTK valószínűleg nagyon meg fogja sínyleni Molnár távozását.

A bécsi Hakoah Sport Club (HSC) alapítása 1909-re esett, melyet (mint ugyancsak deklaráltan zsidó alapítású klubot) három esztendővel előzte meg a budapesti Vívó és Atlétikai Club a VAC. Az európai cionizmus virágkora ez, így nem meglepő, ha a Hakoah-ot több bécsi cionista értelmiségi egyén hozza létre. A deklaráltan zsidó sportegyesület több sportágat magába foglaló klub volt már a kezdet kezdetén.

Egyébiránt Molnár Gyuriról az a hír járta, hogy roppan elegáns játékos. Sosem töri magát feleslegesen, amit tud, azt viszont magas színvonalon és főként megbízhatóan hajtja végre. Éppen ezért válhatott szeretett klubja számára „a messze földön híres MTK stílus” legfőbb reprezentánsává.

Nem volt gyors, nem szeretett sokat dolgozni, mint összekötő. Nem segített a fedezetének a védekezésben. Ezzel szemben, ha megkapta a labdát, akkor azt mindig a legjobb helyre adta tovább. Ha nagyon jó kedve volt, akkor „bőbeszédűségében” így szólt:

–Tudom, hogy nem segítek hátul, de, ha megkapom a labdát, akkor azt úgy elhelyezem, hogy nyugodtan kipihenhetitek magatokat.

Így is volt!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!