Az MTK egykori ötösfogata. A legendás csatársor (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny). 11. rész. Molnár György (1901-1977)

Publikálva: 2021.10.27 Frissítve: 2021.11.04 MTK Budapest

MTK legendárium | 161. rész.

A második világháború előtti labdarúgásnak sajátos velejárója volt a szokatlanul durva játék, az úgynevezett erőfoci. Ez jórészt a sportág szabályozatlanságából és a testgyakorlatok 19. századi hagyományából, az erőfitogtatásból is következett. A sikeres sportférfi erős és könyörtelen, jól tűri a fájdalmat és ha kell, a győzelem érdekében nem habozik nyers erejét is latba vetni. Ebből adódóan komoly anomáliák, sérülések, jogi viták és fegyelmi eljárások kerekedtek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) legtöbb szabálysértési eljárása az 1920-as évekre esett, amikor az amatőrizmust észrevétlenül váltotta a professzionális élsport, mely mindinkább összekapcsolódott a pénzért és presztízsért való küzdelemmel. Ahogy nőtt a tét, a durvaság is fokozódott, mely korántsem volt elmaradott kelet-európai vonás. A példa itt is a futball őshazája Anglia, ahol a professzionalizmus létrejötte komoly etikai válságtüneteket mutatott az amatőr mozgalmak irányából érkező sportolók körül. Álljon itt az MTK ötösfogatának idejéből, 1926-ból egy tipikus angliai eset:

„Hat havi fegyházat kapott Angliában egy amatőr kapus William Francis, aki klubjának egy amatőr kupameccsén egy ellenfelét knockoutolta, majd, amikor a bíró ezért kiállította, leütötte a bírót is, akit betört orral, felhasadt ajakkal szállítottak kórházba, de fél szemét is majdhogy elvesztette. A bíróság most ítélkezett, míg a szövetség fegyelmi bizottsága természetesen örökre eltiltotta Francist a játéktól.”

A hazai klubfutball néha ugyancsak az erőfoci képét mutatta. Erre Hidegkuti felfedezője Deseő Dezső (1924-2016) rádiós sportriporter így emlékezett:

„Azelőtt, ha az ellenfél lerúgta egyik játékosodat, tíz emberrel kellett tovább játszanod. Ha szerencséd volt, a bíró kiállította a tettest, vagy adott egy tizenegyest. Ha azonban csak figyelmeztette és adott egy szabadrúgást, valójában az a csapat szenvedett, amelyik elvesztette játékosát. Ezt az anomáliát szüntette meg az új szabály. Manapság már cserejátékos használható és miután senki sem babonásabb a focistáknál, a tizenharmadik játékos a 14-es mezt viseli. Egy másik új szabály a kapusok védelmére készült. Eszerint sem a labdát tartó, sem a védő kapust nem lehet támadni. Régi szép idők, amikor Toldi Géza leszegett fejjel, mint egy felbőszült bika rohant a kapusokra, és sodorta őket mellkasával a hálóba labdástól.”

Molnár György, alias Hangya is állt az MLSZ fegyelmi bizottsága előtt (mint általában mindenki ekkoriban), ügye, illetve társaival közös kiállításuk ügye ismét felszínre hozta a labdarúgás kellő szabályozásának, és/vagy a meglévő szabályok betartatásának szükségességét, melyről így kesergett a korabeli sajtó:

„Futballmérkőzéseken általános jelenség, hogy a játékosok – mint ellenfelek – nemcsak egymással szemben nem tanúsítanak tiszteletteljes magaviseletet, hanem sokszor a bíróval szemben sem, sőt a legutóbbi mérkőzéseken előfordult, hogy játékos saját intézőjével is szembeszállt, tiszteletlen volt. Természetesen a fegyelmezetlenség, ha hivatalosan a szövetség fegyelmi bizottsága elé kerül, súlyos büntetés alá esik. A fegyelmi bizottság előtt aztán van nagy szánom-bánom, s szépítve az eseteknek oly beállításával adják elő a fegyelemsértést, hogy a büntetés minimális legyen. Azonban a fegyelmi bizottság ítélethozatalánál a bíró jelentése bír a legtöbbször perdöntő bizonyítékkal, és a szabálysértők elnyerik méltó büntetésüket. A szabálysértésekben nem csupán a játékosokra hárul, az nagy részben terheli az egyesületeket is. Az egyesületek általában nem fordítanak gondot arra, hogy a játékosokkal a szabályokat megismertessék, hanem a játékosok fair-ségére bízzák a viszonyulást…”