Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Az ilyen napokat szeretjük (GALÉRIA)

Publikálva: 2018.09.16 Frissítve: 2018.09.15 Kajak-kenu

Több mint ötszázan szórakoztak az „MTK 130” Családi napon

Több mint félezer vidám fiatal, közép- és szépkorú vendég látogatott el az MTK Budapest kajak-kenu telepére, a Gubacsi-hídhoz, hogy együtt ünnepeljük a klub alapításának 130. évfordulóját.

A bográcsok alatt hamar lángra kaptak a fák, ropogott a tűz, felépült az ugrálóvár, egész nap foglalt volt a teqball asztal, tízpercenként indultak a kajak, kenu, SUP és sárkányhajóversenyek, hosszú sorok kígyóztak a Street Fodod stand előtt, és csillogó szemű gyerekek vettek át érmeket a futamok után.

A legnagyobb számban az MTK Budapest és az FTC sportolói érkeztek, jelezve, hogy a két klub szakosztálya között több, mint baráti, inkább bajtársi kapcsolat van, mindeben segítik egymást.

A családi napon feltűnt Tóth Ramon, az úszók szakosztályvezetője, aki amellett, hogy benne volt a bográcsversenyen induló csapatban, verbuvált úszókat a sárkányhajóversenyre.

Ott volt Szényi Péter – párbajtőr-világbajnokunk – aki tagja volt a gulyásokat pörköltöket, palóclevest, slambucot rangsoroló zsűrinek, és velünk volt a rövidpályás gyorskorcsolyázók edzői különítménye.

Eljött az ökölvívó-szakosztály képviseletében Drexler Géza és Rózsa Mihály, ám ők kora délután elindultak a Paksi FC-MTK Budapest OTP Bank Liga mérkőzésre.

A főzőversenyt az FTC nyerte, miután a zsűri tagjait elvarázsolta az általuk készített gulyás. Második helyen zárt az MTK Budapest Felnőtt Szabadidős Vízisport Központ U99-es csapata (palócleves), míg a harmadik helyen az MTK Budapest úszószakosztálya futott be (pörkölt). Mögöttük végzett a Két pocakos és a csapat (tarhonyás pörkölt) és az ASP sárkányhajósok (marhaapörkölt).

A nap vendége volt a 102. kiskutya is, aki mindekivel barátságot kötött.

A szervezőkhöz – a Ferencváros, az MTK Budapest és a semlegesek részéről is – száznál többen jöttek ugyanazzal a kéréssel: Legyen ilyen jövőre is!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!