Atlétika
Nemes Rita

Az elődöntők hete volt

Publikálva: 2020.09.15 Frissítve: 2020.09.14 Tenisz

Jani Réka és Nagy Adrienn is jól szerepelt.

Múlt héten klubunk teniszezője, Jani Réka a Tarvisióban rendezett, salakpályás versenyen indult. Egyesben első kiemeltként léphetett pályára, és az első akadályt magabiztosan vette, hiszen két szettben győzött Simona Waltert ellen. Sajnos a következő fordulóban Lea Boskovics túljárt az eszén, így a 16 között búcsúzott.

Párosban Réka a belga Maryna Zanevska oldalán játszott, és az első két akadályt könnyedén, kétszettben vették, azonban az elődöntőben a harmadik kiemelt Bondár Anna, Paula Ormaechea kettős megállította őket.

Mindeközben Nagy Adrienn Saint Palais Sur Mer-ben, ugyancsak salakpályás versenyen indult. Egyesben az első három mérkőzését könnyűszerrel megnyerte, majd a négy között honfitársa és páros partnere, Drahota-Szabó Dorka búcsúztatta, akivel ugyanezen a versenyen az elődöntőig jutottak, ahol a Leclercq, Lucie Nguyen duó búcsúztatta őket.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!