Atlétika
Bánhidi-Farkas Petra

Az a fránya első perc

Publikálva: 2015.02.18 Frissítve: 2015.02.18 Labdarúgás

A törökországi edzőtáborban szenvedett sérülést Poór Patrik, az MTK Budapest majd minden poszton bevethető, univerzális futballistája. Az őszi szezonban a válogatottban is bemutatkozó játékos szívből reméli, mielőbb visszatérhet a társak közé, de ez nem csak rajta múlik. Poór Patrikkal beszélgettünk.

– Érdemes lett volna a második percben kezdeni a Botosani elleni mérkőzést...

– Való igaz, egészen hihetetlen, hogy a mérkőzés első percében sikerült megsérülnöm. Még az ellazsált bemelegítés miatt sem ostorozhatom magam, egészen egyszerűen rosszul támasztottam ki egy sprint előtt és máris jött a baj.

– Jöhetett az orvosi stáb és a hordágy?

– Dehogy. Éreztem ugyan a fájdalmat, de végigjátszottam a 90 percet nagyobb gond nélkül. Aztán a meccs után úgy bevizesedett a térdem, hogy alig bírtam ráállni.

– Mi a diagnózis?

– Elülső részleges keresztszalag-szakadás. Ezt mutatta ki az MR vizsgálat, és ezt igazolta Berkes professzor úr is, aki a napokban vizsgálta meg a sérülésemet. Pénteken kell visszamennem hozzá, akkor dől el, hogy szükség lesz e operációra. Nem akarok semmit elkiabálni, de mintha azt szűrtem volna le a gesztusaiból, hogy megúszhatom a beavatkozást.

– Ez mit jelenthet hetekben, hónapokban?

– Egyelőre fogalmam sincs, mikor térhetek vissza a pályára, de aki ismer engem, az tudja, minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető leggyorsabban újra a csapat rendelkezésére álljak.

– Rengeteg sérülés sújtja ebben a felkészülési időszakban az MTK-t.

– Egészen elképesztő ez a sérüléshullám. Szerencsére remekül dolgozik mindenki gyors felépüléséért a stáb, így ott lehet a bajnoki rajton Vass Ádám, Horváth Zsolt, Kelemen Dávid és Torghelle Sándor is. Remélem mielőbb csatlakozhatok hozzájuk én is.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!