Kézilabda
Fekete Bozsana
Az MTK Budapest magasugrója, Szabó Barbara a 19. helyen végzett a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon; sportolónk a selejtezőt követően az eső utáni nehezítő körülményekről is beszélt.
Az MTK Budapest magasugrója, Szabó Barbara pénteken 1.78 métert teljesítve nem jutott be a müncheni atlétikai Európa-bajnokság döntőjébe.
A végül a 19. helyen záró sportolónk a hazai szövetség honlapján is értékelte röviden a teljesítményét.
– A tegnapi eső óta nem száradt meg a pálya, ami a versenyzők kb. kilencven százalékfánál probléma volt. Én is úgy éreztem, hogy nem tudom megcsinálni a mozgásom. A hideget és az ideálisnak nem mondható időjárást sikerült kizárnom, azzal nem volt gond. Annak nem örülök, hogy csak az 1.78 métert sikerült átugranom, mert jó formában vagyok. Még lesz pár versenyem idén, remélem, hogy azokon sikerül kihozni magamból ezeket az eredményeket, akár egy-egy 1.90 méter feletti ugrás is simán kijöhetne belőlem – mondta Szabó Barbara, aki ebben a szezonban Deutsch Péter és Somogyvári Tamás személyében új edzőpárossal készül. Rutinos magasugrónk jövőre Budapesten a világbajnoksággal szeretné lezárni aktív pályafutását.