Atlétika
Szabó Beatrix

Atlétika: „Biztatóak voltak az eredmények” – Krizsán Xénia

Publikálva: 2023.02.14 Frissítve: 2023.02.14 Atlétika

Klubunk atlétája, Krizsán Xénia esélyeshez méltóan begyűjtötte az aranyérmet ötpróbában a fedettpályás összetett országos bajnokságon. Xénit erről, a felkészülésről, valamint a soron következő versenyekről kérdeztük.

Ilyen eredményekre számítottam, nem éreztem azt, hogy az egyéni csúcsaim közelében fogok teljesíteni. Nagyon vártam az összetett országos bajnokságot, hiszen a többpróba mindig teljesen más, mint az egyéni verseny, és nekem ez az igazi számom. A fedettpályás Európa-bajnokságra kellett egy eredmény mindenképpen, hogy felkerüljek a világranglistára. Még nem tudni, kijutok-e, egyelőre úgy tűnik, hogy igen, de nem szeretném elkiabálni. Összességében biztatóak voltak az eredmények, még akkor is, ha egyik szám sem sikerült kiemelkedően.  – értékelt klubunk atlétája.

Xéni azt is elárulta, nem volt zavartalan a felkészülése, tehát még nem százszázalékos állapotban indult az országos bajnokságon.

Picit gyengébbek voltak a pontszámok, mert karácsony környékén koronavírusos voltam, szinte mindenkin átment ez a betegség a csapaton belül. Néhány hét kimaradt, amit ugye nem lehet bepótolni. Az a szerencse, hogy nem a versenyszezon alatt betegedtem le, hanem előtte, de örömteli, hogy ezen kívül a sérülések eddig elkerültek.

30 éves sportolónknak ez az egy lehetősége volt arra, hogy olyan pontszámot érjen el, amivel lehet esélye kijutni a márciusi fedettpályás Európa-bajnokságra.

Nem éreztem terhet emiatt, bíztam abban, hogy 4400 pont körül tudok ilyen állapotban is teljesíteni. Picit motoszkált a fejemben, de ebben az évben a nyár a legfontosabb, tehát az sem lett volna tragédia, ha idén a fedettpályás Európa-bajnokság kimarad.

Többpróbázónk hétévégén a nyíregyházi egyéni országos bajnokságon két számban lesz érdekelt.

Súlylökésben és magasugrásban fogok indulni, ez a két olyan szám, amiben még sok van és gyakorlást igényel. Rettentően erős lett a magyar mezőny, tehát helyezésekben nem nagyon gondolkozom, hiszen többpróbázó vagyok. Szeretnék természetesen az egyéni csúcsaimhoz közel teljesíteni, és minél előrébb végezni.

A 2021-ben fedettpályás Európa-bajnoki bronzérmes kiválóságunk a közelgő kontinensviadallal kapcsolatban így fogalmazott.

Érzem, hogy még nem értem el a csúcsformát, és már csak három hét van az Európa-bajnokságig, tehát addig technikailag már nem sokat fogok tudni fejlődni, de ezzel együtt örülnék, ha az egyéni csúcsomat tudnám ott ostromolni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!