Atlétika: „Az utolsó pillanatig izgultam” – Szabó Beatrix

Szerdán hármasugrónk, Szabó Beatrix is bemutatkozik a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságon. Beával az idei, világbajnoki kvalifikációt érő szezonról beszélgettünk, illetve arról, mi várhat rá a versenyen.

– Hogy alakult számodra a kijutás a világbajnokságra?

– Zöldkártyával kerültem ki, ami azt jelenti, hogy nem volt szintem, és a világranglista alapján sem jutottam ki, viszont a szövetség minden számban indíthat egy olyan versenyzőt, ahol nincs kvalifikált atlétája, így rám esett a választás a magyarok közül. Kalandos, de sikeres évem volt: megnyertem a fedettpályás országos bajnokságot 13.02 méterrel, ami egyelőre az egyéni csúcsom, utána pedig a szabadtéri szezon is remekül alakult. A 12.90 körüli eredményt már stabilan tudom ugrani, ami a tavalyi és az azelőtti évhez képest óriási fejlődés. A szabadtéri országos bajnokságot is sikerült megnyernem 12.93-mal, bár ennél nagyobbat szerettem volna ugrani. Ami szintén szuper, hogy a csapat Európa-kupán is én képviselhettem az országot, ráadásul a hazai Continental Tour Bronze viadalon is sok pontot sikerült gyűjtenem. Január végén még a 600. hely környékén voltam a világranglistán, mostanra pedig már a top 130-150 között mozgok. Remélem, a folytatás is hasonlóan sikeres lesz.

– Gondoltatok rá, hogy ez a fejlődés világbajnoki kvalifikációhoz vezethet?

– Egyáltalán nem volt tervben, hogy induló lehetek. A szezon előtt arról beszélgettünk, milyen jó lenne, ha a csapat Európa-kupán szerepelhetnék, de ennél előrébb nem terveztünk. Még az országos bajnoki győzelem is álomnak tűnt szeptember-október környékén, de a fedettpályás magyar bajnokság után azért már bizakodtunk, hogy a szabadtéri bajnoki cím is meglehet, de a vb még ekkor sem tűnt reálisnak.

– A szabadtéri országos bajnoki cím után viszont már ott motoszkált benned, hogy induló lehetsz a vb-n?

– Akkor már eszembe jutott, hogy szóba kerülhet, de próbáltam távol tartani magamtól ezt a gondolatot, hogy ne feszüljek rá. Abban az időszakban azért már beszéltünk róla, hogy van ilyen lehetőség, picit más volt a helyzet, de én az utolsó utáni pillanatig izgultam, mert a nemzetközi szövetség kezében volt a döntés.

– Hogy fogadtad a hírt, hogy bekerültél a csapatba?

– Szóhoz sem jutottam, napokig fel sem fogtam. Edzőtáborban tudtam meg, nem is tudtam hova tenni az információt, de nagyon boldog voltam. Most, hogy láttam a magyarokat versenyezni, még izgatottabb vagyok, mert mindenki rendkívül pozitívan nyilatkozik a hangulatról.

– Pár éve még mélyponton voltál, az is megfordult a fejedben, hogy abbahagyd, de úgy tűnik, megérte kitartani.

– Így van, száz százalékig megérte folytatni a munkát. Ez olyan csoda, amire soha nem gondoltam volna, hogy megtörténhet. Mindenkinek van nehéz időszaka, sokszor előfordul, hogy nem jön meg a befektetett munka eredménye. Maximalista vagyok, mindig rengeteg energiát fektettem ebbe, és a sorozatos kudarcok után nem egyszerű továbbmenni. A fedettpályás szezon eleje óta viszont azt érzem, jó úton vagyok: nem úgy jövök le a versenyek után a pályáról, hogy a sírás kerülget, hanem élvezem az atlétikát, jók az eredmények, látszik a fejlődési folyamat.

– A nagy verseny hangulatához segíthet alkalmazkodni, hogy indultál a csapat Európa-kupán?

– A nézőket tekintve a világbajnokságon sokkal többen lesznek, tehát ahhoz nem, de az, hogy átéltem a versenyzési folyamatot, mindenképp hasznos lehet. Más a call room, más a lebonyolítás, tehát fontos tapasztalatokat szereztem ott, illetve az országos bajnokságon is, mert utóbbi során megismertük a helyszínt.

– Mi a célkitűzés? Segíthet, hogy már egyszer sikerrel jártál ebben a stadionban?

– Mindenképpen egyéni csúcsot szeretnék ugrani. A szezon eleje óta érzem magamban, hogy bennem van a 13 méter feletti ugrás, és nagyon jó lenne ezt itt megvalósítani. Bízom benne, hogy sikerülni fog.

Ezt olvastad már?