Atlétika: „A legfontosabb a bajnoki címvédés” – Jankovics Dániel (LAPSZEMLE)

Klubunk atlétája, Jankovics Dániel a Magyar Atlétikai Szövetség weboldalának adott interjút a kezdetekről, a tökéletes ugrásról, valamint pályafutása legszebb pillanatáról.

– Milyen sportágakat űztél korábban, hogyan lettél atléta?

– Mielőtt 12 éves koromban lekerültem az atlétikapályára, kiskoromban többféle sportot is kipróbáltam: karatéztam, fociztam és úsztam. Általános iskolában az egyik osztálytársam atletizált a KSI-ben, vele jártam le egy-két edzésre, majd annyira megkedveltem, hogy ott is maradtam.

– Kipróbáltál-e más számokat az atlétikán belül? Miért a magasugrásra esett a választásod?

– Az utánpótláskorú atlétáknál az edzők próbálnak sokrétű edzésmunkát összerakni. Ez alól én sem voltam kivétel. A távolugrást és a gátfutást is kipróbáltam, valamint többször indultam többpróbaversenyen is. Serdülőben négypróbában, az ifik között nyolcpróbában is megmérettem magam, de a magasugrást már 13 éves koromban az első serdülő országos bajnokságomon, Tatabányán sikerült megnyernem, amit így nagyon megszerettem. Rá két évre gerelyhajításban is második lettem, de mégis a magasugrás volt az, ami a legközelebb állt hozzám, látványos versenyszám az atlétikán belül.

– Hogy áll össze egy tökéletes ugrás? Kérlek ismertesd velünk a magasugrás technikáját!

– Nagyon sok dologra kell odafigyelni. A nekifutást minél magasabb súlyponttal kell elvégezni, minél könnyedebb futással. Az elugrás előtti támaszlépésnél nagyon fontos a gördülékenység. Ez azt jelenti, hogy a mozdulatot a sarokról kell indítani, és végül lábujjhegyről kell elhagyni a talajt. Ami számomra a legnehezebb, az a felugrás utáni rész, amikor a felsőtestem elmozdul a léc felé, itt a csípőmnél megtörik egy kicsit a mozdulat, ahol egy csomó energia elvész. Ezzel pár centit lehetne még javítani.

– Melyik volt eddig pályafutásod legjobb és legrosszabb pillanata?

– A legjobb pillanat az volt, amikor márciusban a fedett pályás Eb-n a selejtezőben átugrottam a 2.21-et, amivel bekerültem a döntőbe, ez hatalmas élmény volt. A döntőben picit elfáradtam, fura volt egymás után ennyire rövid időn belül a két verseny. Az első felnőtt bajnoki címem a 2.12 méterrel nem volt nagy eredmény, mégis amikor valaki először lesz magyar bajnok, az mindig különleges érzés. Vannak olyan versenyek, amikor fizikálisan nem érzem úgy, hogy robbanékony lennék, és fejben sem tudom elképzelni a mozgást, így az eredmény sem lesz olyan, mint amivel elégedett lennék. Ilyen volt a pár héttel ezelőtti csapatbajnokság mellett a két évvel ezelőtti is, ahol már 1.95 méteren kiestem.

– Milyen célokkal vágtál neki a szabadtéri idénynek? Ott tartasz így június elején, ahol kell?

– Reméljük, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Nálam az edzés és a verseny között mindig nagy különbség van, inkább versenyző típusnak tartom magam. Ha edzésen száz százalékot nyújtok, akkor versenyen a százhúsz százalék is megy. A versenytársakkal tudjuk egymást húzni, ami a hangulattal együtt ki is szokta belőlem hozni a jó eredményt. Megpróbálok még keményebben edzeni és bízom benne, hogy értékelhető eredményt tudok majd elérni. Június 5-én Tatabányán már szeretnék nagyobbat ugrani. A pálya teljesen új, eddig mindenki nagyon dicséri. Remélem, hogy kedvezni fog nekem is, és az időjárás is jó lesz már végre. A júniusi magyar bajnokság a célversenyem, a legfontosabb az lesz, hogy ott megvédjem a bajnoki címem. Ha ezen túl leszek, akkor bízom benne, hogy a Gyulai István Memorialon is rajthoz állhatok majd.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: atletika.hu

Ezt olvastad már?