Kézilabda
Koronczai Petra

Atlétika: Nagy-arany és Krizsán-bronz az ob második napján (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.06.25 Frissítve: 2022.06.25 Atlétika

Két MTK-s érmet is ünnepelhettünk a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban zajló felnőtt országos bajnokság szombati napján, a szerencse azonban nem minden atlétánkhoz volt kegyes, hiszen többen a negyedik helyet szerezték meg, kevéssel lemaradva a dobogóról.

Véget ért a 2022-es felnőtt országos bajnokság második napja, a hazai pályán versenyző MTK-s atléták közül pedig ketten is éremmel térhettek haza a Lantos Mihály Sportközpontból.

A sűrű szombati program első versenyszámaiban a női és a férfi gerelyhajítóink is selejteztek: előbbiek között Moravcsik Angéla negyedik, Krizsán Xénia hatodik helyen jutott be a vasárnapi fináléba, míg Sári Pálma a tizedik pozícióban fejezte be a szám küzdelmeit.

A három órakor startoló férfi rúdugrás hozta klubunk legnagyobb sikerét. A 19 éves fiatal, Nagy Marcell óriási csatát vívott az Ikarusos Kéri Tamással, akivel fej-fej mellett haladtak egészen 5.30 méterig. A következő lépcsőfokra (5.35) azonban már csak Marci tudott fellépni, így óriási egyéni csúccsal nyerte meg kategóriát.

A nap másik MTK-s érmét Krizsán Xénia szállította, aki a női 100 méteres gátfutás döntőjében a magyar csúcsot futó Kozák Luca és Kerekes Gréta (mindketten DSC-SI) után ért célba, a saját szemszögéből szezoncsúcsot (13.33) repesztve.

Nem sokon múlt, hogy kettőnél több éremről tudjunk beszámolni, hiszen klubunk öt atlétája is a negyedik helyen fejezte be a döntőjét. Az eseményre címvédőként érkező magasugró, Jankovics Dániel 2.08 méteres eredményével hajszál híján csúszott ki a legjobb háromból, míg a férfi 110 méteres gátfutók fináléjába a harmadik legjobb idővel bejutó Almási Olivér is a negyedik pozícióban ért át a célvonalon, a balszerencsés sorozat azonban nem állt meg. A női hármasugrók között Szabó Beatrix, míg a női rúdugrók között klubtársát, Petry Alexandrát megelőzve Kováts Fanni lett negyedik, és Erdei Tamara is csak egy hellyel csúszott le a dobogóról a nők 400 méteres döntőjében.

A holnapi program sem fog eltelni klubunk atlétáinak szereplése nélkül, és lehet számítani a jó eredményekre: dr. Nguyen Anasztázia például első helyen jutott be a vasárnapi döntőbe a női távolugrók között, de szombat este a 800 méteres futók között Ferencz Anna és Együd Máté is kvalifikálta magát a másnapi fináléba.

A részletes program és eredmények ITT érhetők el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!