Atlétika
Jankovics Dániel
Krizsán Xénia is Szabó Barbara is ott lesz a müncheni kontinensviadalon.
Összesen 35 magyar atléta indul a 2022-es, augusztus 15-21. között megrendezendő müncheni szabadtéri Európa-bajnokságon, ebből kettő az MTK Budapestet képviseli.
Hétpróbában országos csúcstartónknak, Krizsán Xéniának szurkolhatunk, aki 2021-ben, Götzisben érte el élete legjobbját 6651 ponttal. Xéni szintén 2021-ben, Torunban harmadik lett ötpróbában a fedettpályás Európa-bajnokságon, míg 2016-ban Amszterdamban szabadtéren a negyedik helyen zárt. Klubunk kiválósága idén egyszer versenyzett többpróbában, méghozzá a világbajnokságon, ám az nem sikerült jól számára, hiszen három érvénytelen kísérlete volt távolugrásban.
Magasugrásban Szabó Barbaráért szoríthatunk, aki idén 1.87 méterig jutott a genfi Continental Tour Bronze fokozatú versenyen. Barbi 2021-ben igazolt egyesületünkhöz, júniusban pedig 11. – az MTK Budapest színeiben az első – szabadtéri országos bajnoki címét nyerte meg.