Atlétika
Krizsán Xénia

Atlétika: Götzis új királynője – interjú Krizsán Xéniával

Publikálva: 2021.06.01 Frissítve: 2021.06.01 Atlétika

Klubunk atlétája, Krizsán Xénia hétvégén megnyerte a rangos hétpróbaversenyt Götzisben, amelyen rendre a világ legjobb többpróbázói indulnak. Xéni a győzelem mellett megdöntötte saját országos csúcsát, amelyet 2019-ben állított fel, ráadásul a helyi műsorközlő a város új királynőjének nevezte. Erről, valamint a közelgő olimpiáról beszélgettünk vele.

– Mit jelent számodra, hogy újra megdöntötted az országos csúcsot?

– Hihetetlen, mert nagy meglepetésként ért. Nem úgy utaztunk erre a versenyre, hogy nagyon felkönnyítettük volna az edzéseket, tehát nem vártunk nagy eredményt, mert az olimpiára készülünk a legjobban. Látszik, hogy jó erőben vagyok, jól sikerült a felkészülés. Még a technikai számokon kell csiszolni picit, és akkor még jobb lehetek.

– Mi volt ennek a sikernek a kulcsa?

– Fontos, hogy egészséges tudtam maradni a felkészülési időszakban, elkerült a koronavírus is. Semmi nem szakította meg az edzéseket. Fizikálisan kitűnő állapotban vagyok, a futóformám is remek, most a technikára kell helyezni a hangsúlyt.

– Számítottál rá, hogy meglehet az országos csúcs?

– Már az első napon három egyéni rekordot értem el, amit gátfutásban, 200 méteren és súlylökésben vártam is magamtól az edzések alapján. A magasugrás meglepetés volt, hiszen 1.65 métert ugrottam a Budapest-bajnokságon, ezúttal pedig 1.80-at sikerült. Kellett a hazai verseny, hiszen ott ugrottam először a fedettpályás Európa-bajnokság után, ahol bokasérüléssel bajlódtam, és még picit féltettem a lábam. Azután tudtam, hogy ha ezt a versenyt kibírta a lábam, akkor nem lesz gond. A második napon a távolugrásnak hihetetlenül örültem, mert régebben várjuk ezt az eredményt. A gerelyhajításnál lehetett érezni a legjobban, hogy a technikai edzések még hátra vannak, 800-on pedig már sejtettem, hogy megnyerem a versenyt, hiszen az első helyen álló hölgy, Anouk Vetter nem olyan erős ezen a távon, ráadásul ő csak a kvótáért jött, másodlagos volt számára a helyezés, és a szögescipőjét sem vette fel. Azt, hogy a vége országos csúcs lett, előzetesen nem gondoltam volna, de még az edzőm, Szabó Dezső sem. Nagyon boldogok voltunk.

– Melyik országos csúcs édesebb számodra? Ez, vagy a 2019-es?

– A mostani, hiszen ez jobb eredmény, frissebb is, nagyobb meglepetésként ért, ráadásul olimpiai év van, és ezzel a versenyt is megnyertem.

– A 200 méter, a 100 méter gát és a távolugrás is remekül sikerült. Külön energiát fektettetek a gyorsasági munkába?

– Így van. Próbáltunk ebben sokat fejlődni, és lehetett érezni az edzéseken is, hogy sokkal jobb időket futok, mint tavaly, vagy tavalyelőtt.

– Az országos csúcs mellett az is bravúr, hogy te nyerted a versenyt.

– Még nem sikerült feldolgoznom ezt a sikert, hiszen magyar versenyző még soha nem nyert ezen a viadalon – eszméletlen jó érzés, hogy én vagyok az első. A magyar sporttörténelem mellett picit talán most már a götzisi verseny históriájába is beírtam magam a nagy nevek mellé.

– Akkor ez egyfajta önbizalomlöketet adhat.

– Igen, és hitet is az olimpiai szereplésre.

– Mennyiben fog különbözni ettől a versenytől az olimpia?

– Biztosan más lesz, hiszen itt azért örültek a lányok egymás sikerének, de az olimpián azért nem lesz őszinte mindenkinek a mosolya, aki esetleg hátrébb végez egy-egy kiugró teljesítmény miatt. Mindenki itt akarja kihozni a legjobbat magából, mindenki erről álmodik. Az időrend teljesen más, Götzisben sokkal többet tudtam pihenni a két nap között. Az olimpián később végzünk és korábban kell majd kelni és melegíteni, így keményebb lesz. Ugyanakkor a számok között többet tudunk pihenni. Nagyon készülök rá fejben.

– Mennyivel lesz erősebb a mezőny az ötkarikás játékokon?

– Körülbelül négy-öt ember hagyta ki ezt a versenyt, például Nafissatou Thiam és Katarina Johnson-Thompson, akik csak Tokióra készülnek. Az első két hely a papírforma szerint kiadó nekik, a bronzéremért pedig öldöklő harc lesz, de az első hatba kerülésért is hatalmas lesz a küzdelem. Bármi megtörténhet, itt is lehetett látni, hogy volt, aki magasugrásban, vagy távolugrásban nem tudott érvényes kísérletet felmutatni, tehát bárki hibázhat. Csak magammal fogok foglalkozni, hogy száz százalékot tudjak nyújtani.

– Hogy néz ki a program addig?

– Még konkrét versenyprogramot nem tudunk, de egyéni számokban fogok itthon indulni. Hétpróbában már csak az olimpián állok rajthoz. A legfontosabb, hogy sérülésmentes legyen a felkészülés, és folytatnunk kell, amit eddig csináltunk. Az olimpia előtt kevesebb és kevésbé megterhelő edzéseim lesznek, hogy felfrissüljek.

– Mely versenyszámokban lehet még javítani?

– Még mindig úgy gondolom, hogy mindegyikben szerezhetek több pontot. A gátat, a súlyt, a gerelyt, a 200 métert és a magasugrást sem éreztem tökéletesnek, ráadásul utóbbira szinte még alig edzettünk. A távolugrásnál a hétvégén már nem maradt bennem több, de Dezső nem így látta. Remélem Tokióban még többet ki tudok hozni magamból.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!