Atlétika
Szabó Beatrix

Atlétika: Célkeresztben az olimpia és a világbajnokság (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.03.27 Frissítve: 2021.03.27 Atlétika

Klubunk nagyszerű atlétája, dr. Nguyen Anasztázia a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának nyilatkozott pályafutásáról, a toruni Európa-bajnokságról, valamint az olimpiáról.

– Miért pont az atlétikát választottad?

– Nyolc-kilencéves koromban kezdtem el atletizálni, előtte nem sportoltam mást versenyszerűen. Először a testnevelőtanárom mondta, hogy járjak az iskolában atlétikai szakkörre. Egyszer elmentünk az egyik versenyre, ahova jelenlegi edzőm Szabó Dezső kísért el minket, mivel a lányával egy évfolyamba jártunk. Dezső ekkor mondta, hogy menjek le edzésre, attól fogva a pályán ragadtam, és jelenleg is az ő irányításával dolgozom. Csupán akkor nem ő volt az edzőm, amikor az Egyesült Államokban éltem, de akkor is folyamatosan kapcsolatban álltam vele, és mióta visszajöttem, újra ő irányítja a munkám.

– Mesélj kérlek az amerikai időszakodról! Mennyiben segítette ez az periódus a fejlődésed?

– Másfél évet voltam kint az Egyesült Államokban. Business volt a fő szakom, de az első évben olyan általános tárgyaim is voltak, mint a kémia vagy a görög istenekről szóló óra, a közgazdaságtan volt az, ami a fő szakomhoz legközelebb állt. Habár Carl Lewis és Leroy Burell is az edzőim voltak, fejlődni sajnos mégsem tudtam, sőt ifikoromban jobb időket futottam, mint Amerikában. Ha valaki magas szinten szeretne sportolni, akkor szem előtt kell tartania, ha nem úgy jönnek az eredmények, akkor haza lehet jönni. Ez abban a helyzetben sokkal nehezebb döntés, mint amilyennek tűnik. Nem bántam meg, hogy kimentem, sokat lehet ebből tanulni. Van lehetőség találkozni más kultúrákkal, új embereket megismerni és új barátságokat kötni, ráadásul önállóságra nevel.

– A 2019-es dohai világbajnokságon a döntőbe jutottál távolugrásban. Milyen ott versenyezni?

– A mai napig nagyon nagy élmény, hogy ott lehettem. Nem vagyok túl izgulós típus, csak akkor voltam ideges, amikor vártam, hogy kiderüljön, bekerülök-e a fináléba. A döntőben jól éreztem magam, teljesen más verseny volt, mint a selejtezőben. Még hiányzik az a rutin, hogy egymás után két napot versenyzünk, ahol három kísérletből kell jót ugrani, ebben még vannak hiányosságaim.

– Milyen élményekkel tértél haza a toruni Európa-bajnokságról? Hogyan értékelnéd a fedettpályás szezonod?

– Teljesen más Európa-bajnokság volt, mint az eddigiek, nyilván a koronavírus-járvány miatt is. 60 méteren indultam, így már inkább ajándékként kezeltem, hogy kint lehetek. Itthon egyszer futottam ezen a távon, ekkor teljesítettem a szintet. Nem erre hegyeztük volna ki a fedettpályát, hanem a távolugrás lett volna a cél. Ettől függetlenül élveztem, hogy újra a csapattal utazhattam és együtt lehettünk Torunban. A kisebb-nagyobb szervezési nehézségeket is mindenki jól kezelte, és próbáltunk ezekhez jól alkalmazkodni.

– Milyen célokkal vágsz neki a szabadtéri szezonnak? Hogy állsz most az olimpiai kvalifikációban?

– 6.82 méter a kvalifikációs szint Tokióra, nyilván nyugodtabb lennék, ha ezt sikerülne teljesítenem. A világranglistáról is ki lehet jutni, ahol a 15. helyen állok. Mivel összesen 32 versenyzőt hívnak meg, ezért jók az esélyeim. Ez a fő célom idén, valamint az, hogy egyéni csúcsot ugorjak.

– Mit gondolsz, milyen hatása lehet a 2023-as budapesti világbajnokságnak a sportág hazai népszerűségére?

– Mindenképp pozitív hatása lesz, hiszen egyre több ember fogja megismerni az atlétikát és a magyar atlétákat. Remélhetőleg egyre több kisgyermek fogja ezt a sportágat választani, mert minden más sportnak is ez az alapja. Az atlétikapályán alapvető mozgáskoordinációt és futástechnikát is megtanulhatnak, ami máshol is jól jöhet. Számomra is motiváció, hogy hazai közönség előtt versenyezhetünk, ezért dolgozunk minden nap, hogy ott még nagyobb sikereket elérjünk.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: atletika.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!