Atlétika
Szabó Beatrix
Az MTK Budapest 18 éves sprintere, Szentgyörgyi Zita az idén már főként 400 méteres síkfutásban jeleskedne.
Remekül kezdte a fedettpályás idényt az MTK Budapest 18 éves sprintere, Szentgyörgyi Zita, aki a Nyíregyháza Open nyílt atlétikai versenyen 37.66 másodperccel nyerte meg a 300 méteres síkfutást. Ez az eredmény a korosztálya nemzetközi viszonylatában is megsüvegelendő, és bár még csak január végén járunk, jól mutat az ehhez a teljesítményhez párosuló U20-as világranglista-második hely is.
Soltész Renáta tanítványának fő versenyszáma immáron a szabadtéri rekortánon egy kört jelentő 400 méter. Zita az U18-asok között még leginkább százon remekelt, hazai korosztályos csúcsot állított fel (11.68) és EYOF-bronzérmet szerzett. A 400 méterre tavaly, menetközben állt át, és az U20-as országos bajnokságon már a 100 méter mellett ezen a távon is bajnok lett, a felnőttek között pedig ezüstöt érdemelt ki. 400-on az 53.23 másodperces egyéni csúcsának köszönhetően részt vett a limai U20-as világbajnokságon is, amelyen elődöntőt futott, összességében a 16. lett.
– Nagyon örültem ennek a fedettpályás kezdésnek, és bár jobb eredmény is születhetett volna, mert a kis csúszás miatt kihűltem a rajtra, nem vagyok elégedetlen – mondja. – Ez az év eleji teljesítmény a 400 métert tekintve biztató. Jól sikerült a felkészülésem, sokat fejlődtem, gyorsultam és mentálisan is nagyszerűen érzem magam. Felszabadult vagyok, szívesen dolgozom és várom az edzéseket, versenyeket. Az elmúlt két évben a fedettpályás szezonban sérülésekkel bajlódtam, de sokat tanultam belőlük. Igyekszem odafigyelni, amikor a szervezetem már jelez, hogy baj lehet. A 400 méteres futás egyre közelebb áll hozzám, jól érzem magam ebben a versenyszámban. Kíváncsian várom, hogy ha ezúttal elkerülnek a sérülések, akkor mit tartogat a nyár.
Az U20-asoknak júliusban a norvégiai Bergenben rendeznek Európa-bajnokságot. Zita a korosztály másodéveseként várhatja a megméretést.
– Ha addig nem akadályoz semmi a munkában, és továbbra is elszánt, alázatos maradok, valamint mentálisan is egészséges leszek, akkor ebből nagyon jó eredmény is kisülhet Norvégiában. Az elsődleges célom a döntőbe jutás, és majd a forma dönti el, hogy helyezésben mi lehet a realitás. De addig még van idő. Jelenleg betegséggel küzdök, de a tervek szerint jövő héten rajthoz állok fedett pályás 400 méteren Nyíregyházán. Szeretnék egy újabb jó időeredménnyel végezni.
(Forrás: utanpotlassport.hu)