Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Alapoznak és új elemeket gyakorolnak Schermannék (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.04.10 Frissítve: 2020.04.10 Torna

Riportot közölt a Magyar Nemzet minap a tornászokról, ebből szemezgetünk az alábbiakban, ugyanis MTK-s lányokat is megszólaltatott az újságíró.

Természetesen tornában sem szokványosak mostanság az edzésmódszerek, de szerencsére ebben a sportágban is létezik itthon olyan bázis, a budapesti központi tornacsarnok, ahol a legjobbak azért tudnak viszonylag normális körülmények között készülni. De ők is szigorú feltételek mellett, korlátozott létszámban, egyszerre maximum öten, és emiatt korántsem annyit, amennyit szeretnének. Vagyis hasonló a helyzet, mint például az atlétáknál, akiknél a válogatottak a mi Lantos Mihály Sportközpontunkban kaptak lehetőséget – a különbség az, hogy a tornászok a kiegészítő edzéseken kívül bent kénytelenek gyakorolni, mert az övék teljes mértékben teremsport.

– Én mindenesetre mindent megteszek azért, hogy kijussak az olimpiára – szögezte le a Magyar Nemzet újságírójának a 16 éves Schermann Bianka, az MTK Budapest sportolója, aki jelenleg az ország második legjobb női tornásza, és van is reális esélye a kvótára. – Nekem megvan a napi egy edzésem délután a tornacsarnokban, persze ez is kevesebb, mint volt, de ezeket keményem megnyomom, minden percét kihasználom. Nem arra szánom ezt az időszakot, hogy csak szinten tartsam magam, most is fejlődni szeretnék. Felemáskorláton a tripla szaltós leugrás, amit tanulok, a lányok között nem is nagyon tudja senki a világon.

Bianka Draskóczy Imre szövetségi kapitánnyal és a klubedzőjével, Botyánszky Mariannnal Messengeren is tartja a kapcsolatot, és az útmutatásuk alapján otthon is edz. Erősítésre külön edzésterve van, balettozik, és hazavitt Cinkotára dobbantót, arról tud ugrálni. Persze bent a szobában vigyáznia kell, nehogy túl nagyot ugorjon, ha nem akarja beverni a fejét a plafonba, aztán amikor jön a tartósan jó idő, ezt az eszközt a kertbe is kiviheti. A 25 négyzetméteres szobában, ahol edzeni szokott, egyébként is óvatos, és még nem is vert le semmit a polcokról. Mint világkupadöntős tornásznőnk mosolyogva elmondta, csak az öt cicája van néha veszélyben.

– Draskóczy Imre rendszeresen felhív, kiadja a feladatokat, ezeket megcsinálom, felveszem videóra, és elküldöm neki, így működik a munka – mondta újpesti házukban a másik MTK-s kiválóság, a juniorválogatott, 16 éves Medved Regina. – Nekem van itthon egy két és fél méteres gerendám, ami éppen fele a versenygerendának, de ezen is tudok edzeni, kicsit kint a kertben is, és szívesen megyek el futni. A szabadidőmben pedig nagyokat sétálok a kutyámmal, Eperkével. Én úgy vagyok beosztva, hogy hetente kétszer tudok elmenni a tornacsarnokba edzeni, vagyis sokkal ritkábban, mint ahogy megszoktam, és bizony hiányzik a régi pörgés.

A világversenyek halasztásai miatt márpedig most nincs pörgés, a versenyzők ebben a sportágban is az alapozás időszakát élik, amit valamennyire színesít, hogy új elemek beépítésével is próbálkoznak.

Mint Schermann Bianka a tripla szaltóval.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!