Karate
Hárspataki Gábor
Az MTK Budapest színeiben induló női válogatott a hatodik helyen végzett
A Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) decemberben átadott rehabilitációs központjában, Agárdon rendezték idén az ülőröplabda Magyar Kupa küzdelmeit, nyolc csapattal, tornarendszerben, egy nap alatt. A szép, új, akadálymentes tornacsarnokot ezzel a versennyel avatta fel a sportág, és a szokásos kezdeti pályaépítési nehézségek után kiválóan sikerült a nap, vagyis a körülményekre senki sem foghatott semmit.
Főleg nem a váciak részéről, akik egyrészt idén két csapattal neveztek a kupaküzdelmekre, másrészt jobbik gárdájuk a tavalyi bronzérme után némileg meglepő, de teljesen megérdemelt győzelemmel szerezte meg a Magyar Röplabda Szövetség serlegét. A Duna-partiak két könnyű győzelem után, két nagyon nehéz és szoros meccset játszottak – előbb az előrehozott döntőnek hitt vajdasági Kikinda elleni, még csak két nyert szettig tartó csoportmérkőzésen, aztán az igazi fináléban a Szegeddel szemben, amely már kétjátszmányi előnyben is volt, és akadt olyan pontja az összecsapásnak, amikor csupán két labdamenet megnyerése választotta el a diadaltól a csongrádiak együttesét –, és mivel mind a kettőt megnyerték, senki sem kérdőjelezheti meg végső sikerük jogosságát.
A legfontosabb meccsek lettek tehát a legizgalmasabbak – a legsimábbon pedig a nagykanizsaiak mindössze nyolc labdamenetet tudtak megnyerni a kikindaiak ellen. További érdekesség, hogy a belföldi klubversenyeken immár az MTK Budapest színeiben küzdő női válogatott idén is megvert egy férficsapatot – aminek köszönhetően kettőt is megelőzött.
MAGYAR KUPA
A-csoport:
Mozdulj SE Vác I–Mozdulj SE Vác II 2-0 (19, 13)
OKI Feniks Kikinda–Hamburger SE Nagykanizsa 2-0 (2, 6)
Mozdulj SE Vác I–Hamburger SE Nagykanizsa 2-0 (6, 6)
OKI Feniks Kikinda–Mozdulj SE Vác II 2-0 (12, 16)
Mozdulj SE Vác II–Hamburger SE Nagykanizsa 2-0 (15, 9)
Mozdulj SE Vác I–OKI Feniks Kikinda 2-1 (–23, 23, 25)
A csoport végeredménye: 1. Mozdulj SE Vác I, 2. OKI Feniks Kikinda, 3. Mozdulj SE Vác II, 4. Hamburger SE Nagykanizsa.
B-csoport:
Csakazért SE Szeged–Halassy Olivér SC 2-0 (18, 10)
Nyíregyháza–MTK Budapest (női válogatott) 2-0 (8, 19)
Csakazért SE Szeged–MTK Budapest (női válogatott) 2-0 (17, 12)
Nyíregyháza–Halassy Olivér SC 2-0 (14, 17)
MTK Budapest (női válogatott)–Halassy Olivér SC 2-0 (21, 22)
Csakazért SE Szeged–Nyíregyháza 2-0 (17, 23)
A csoport végeredménye: 1. Csakazért SE Szeged, 2. Nyíregyháza, 3. MTK Budapest (női válogatott), 4. Halassy Olivér SC.
Helyosztók.
A 7. helyért: Halassy Olivér SC–Hamburger SE Nagykanizsa 2-0 (19, 23)
Az 5. helyért: Mozdulj SE Vác II–MTK Budapest (női válogatott) 2-0 (15, 11)
A 3. helyért: OKI Feniks Kikinda–Nyíregyháza 2-0 (12, 18)
Döntő: Mozdulj SE Vác I–Csakazért SE Szeged 3-2 (–15, –23, 17, 24, 11)
Érdekesség, hogy ez volt a csapat első fellépése mint MTK Budapest, és az ellenfelek kizárólag férficsapatok voltak, amelyek közül kettőt sikerült megelőzni.
Az MTK Budapest színeiben pályára került játékosok: Csillag Edina, Juhász Veronika, Kovács Adrienn, Molnár Nikoletta, Szabó Éva, Szabóné Sipos Éva, Szabó Zita, Szücs Gyuláné, Weninger Anita, Werkman Viktória. Edző: Csíkos Gábor