Atlétika
Krizsán Xénia

A teher nem rajtunk van

Publikálva: 2017.05.09 Frissítve: 2017.05.09 Labdarúgás női

Sok balszerencsés és néhány egészen sima Ferencváros elleni vereséget követően, ismét győzelemnek örülhettek az MTK Hungária FC játékosai a zöld-fehér rivális ellen. A fordulat a lehető legjobbkor következett be, a két nyert meccsig tartó bajnoki döntő első mérkőzésén. Szabados György, vezetőedzőt kérdeztük a váratlan idegenbeli siker okairól.

– Szerencsére beérett az egész hetes célzott felkészülésünk gyümölcse. Sikerült megfojtani a Fradi játékát, a szerzett labdákat gyorsan feljuttatni a kapujuk elé, hogy ne felállt védelemmel kelljen találkoznia a támadóinknak. Az ellenfél szerencsére többször hibázott a kapunk előtt, de mi is nagy erőket mozgósítottunk a siker érdekében, így a győzelmünk teljesen megérdemelt. A szív és az akarat diadala volt ez.

– Ezzel a győzelemmel átszakadhat az a lélektani gát is, ami kialakulni látszott a Ferencvárosi elleni utóbbi néhány vereség után?

– A lányok a lehető legjobban álltak ehhez a kérdéshez. Nem a múlton rágódtak, hanem egyszerűen felfogták, bajnoki döntőben szerepelnek, ahol mindenki a legjobbját kell, hogy nyújtsa, ha sikeresek akarunk lenni. A Ferencváros kerete erős, tele van légiósokkal, de nekünk a csapategység a legnagyobb fegyverünk. Akarattal és szervezettséggel pedig nagyon sok mindent el lehet érni, 

– A csoda kitarthat? Képes lehet a csapat újabb győzelemmel bezsebelni a bajnoki címet?

– Továbbra sem mi vagyunk a favoritok, de látható, hogy a futballban bármi megtörténhet, mint az első mérkőzés is bizonyította. Nincs veszítenivalónk, szinte teljesen új csapatot kellett építeni a szezon elején, amely ha második helyen végezne, akkor is büszkén nézhetne a szurkolók és a vezetőség szemébe. A tét a riválisunk vállát nyomja, nekünk ajándék a döntő, ahol mindenki láthatja, nem feltartott kézzel lépünk pályára.

– A közösségi oldalakon a szurkolók is szervezkednek, hogy minél többen bíztathassák a lányokat a második mérkőzésen.

– Remélem minden MTK-s ott lesz hétfőn 16:00 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadion lelátóján. Nagyon készülünk a mérkőzésre, amelyen biztosan szükségünk lesz a szurkolók támogatására. Ez a csapat megérdemli, hogy szeressék, és együtt még az is sikerülhet, hogy ismét meglepjük a Ferencvárost.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!