Karate
Hárspataki Gábor

A Szolnok következik

Publikálva: 2018.03.09 Frissítve: 2018.03.09 Labdarúgás

Végre folytatódik a bajnokság.

Szombaton, a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol idén még nem találtunk legyőzőre. A naptári évben eddig mindössze egy bajnoki mérkőzést játszottunk, akkor hazai pályán a tabella harmadik helyén tanyázó Békéscsabát győztük le magabiztosan, 3-0-ra. Ugyan hétközben a Magyar Kupában kikaptunk a Sényő otthonában, messzemenő következtetést nem lehet levonni abból a találkozóból, hiszen borzasztó körülmények között, tartalékosnak mondható csapattal léptünk pályára.

Vendégeink legutóbb február 25-én játszottak, így volt idejük rápihenni az összecsapásra. Akkor a Kazincbarcikától kikaptak 2-1-re, ami – zsinórban – az ötödik vereségük volt. Balogh Pál gárdája legutóbb november 5-én nyert, a bajnokságban 11 idegenbeli találkozóból mindössze négyszer győztek, egy döntetlen és hat vereség mellett.

Hiba lenne azonban őket lebecsülni, ugyanis idegenben rendkívül megszenvedtünk ellenük, és Hrepka utolsó pillanatban szerzett találata kellett ahhoz, hogy elhozzuk a három pontot Szolnokról.

A meccstörténelem egyébként 12 első osztályú bajnokit is számlál, ezeken nyolc MTK-győzelem mellett három döntetlen és egy szolnoki siker szerepel.  Az első összecsapásra 1938. október 23-án került sor, míg az eddig utolsó NB I-es meccsüket 2011. április 30-án játszották a felek.

Vezetőedzőnk a szombati találkozón nem számíthat a hasfali sérvműtét után lábadozó Gera Dánielre, és a – nyaki gerincsérülése után – rehabilitáló Bori Gáborra. Nem játszik Hrepka Ádám, aki a Sényő elleni, első Magyar Kupa találkozón szenvedett vádliszakadást, illetve Balogh Béla, aki combhajlító izomhúzódás után készül a visszatérésre, és szintén nem léphet pályára a vállműtét után lábadozó Baki Ákos sem.

A találkozót Solymosi Péter vezeti. Munkáját Zierkelbach Péter, Garai Péter és Bornemissza Norbert segíti.

A beléptetéssel és jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT találhatóak.

Merkantil Bank Liga, 24. forduló
MTK Budapest–Szolnoki Máv FC
2018. március 10. 17:00 – Új Hidegkuti Nándor Stadion

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!