Atlétika
Krizsán Xénia
Kovács Grétával beszélgettünk formaingadozásról és az érdi meccsről.
Kovács Gréta, az MTK Budapest irányítója fiatal kora ellenére kihagyhatatlan tagja Golovin Vlagyimir együttesének. A kék-fehérek 22-ese két évet töltött aktuális ellenfelünknél, a 2012/2013-as szezonban bronzérmet szerzett az érdiek játékosaként.
– Melyik a csapat igazi arca: az egri, vagy a siófok elleni? Szerinted mi okozza ezt a szélsőséges formaingadozást?
– Azt gondolom, hogy a Siófok elleni az igazi arcunk, a szezon során már többször bizonyítottuk, hogy nagyon tudunk küzdeni egymásért. Nyilván vannak hullámvölgyeink – mint például az egri teljesítményünk –, de még mi sem nagyon tudjuk, hogy ezeket miképpen tudjuk produkálni. Szerencsére azonban még abból is jól jöttünk ki. Persze egy erősebb csapat, mondjuk az Érd ellen esélyünk sincs a győzelemre ilyen játékkal, de eddig mindig úgy alakult, hogy a fontos meccsekre össze tudtuk szedni magunkat. Ezért is mondom, hogy a Siófok elleni az igazi arcunk.
– Milyen emlékeket őrzöl az Érden töltött két szezonról?
– Nagyon sokat tanultam Érden, bár voltak mélypontok ott is – mint mindenhol. Összességében pozitívan jöttem ki az ott töltött két évből, és jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra.
– Maradtak még ismerősök az Érd csapatában?
– Igen, az akkori keret nagyjából fele még megmaradt, igyekszem is tartani a kapcsolatot az ottani barátokkal.
– Mire kell összpontosítanotok, illetve miben kell előrelépnetek, hogy legyen esélyetek megszorongatni az Érdet?
– Jelenleg a védekezésünk – ahogy a Siófok ellen is látszott – rendben van, viszont a támadójátékunkat illetően van tere a fejlődésnek, főleg, hogy az érdiek védelme is nagyon erős. Ebben mindenképpen javulnunk kell, illetve az ellenfél gyors szélsői miatt a visszafutásokra is oda kell figyelni, nem adhatjuk meg nekik az esélyt, hogy gyors gólokat lőjenek.