Atlétika
Krizsán Xénia

A problémákhoz alkalmazkodva készülnek

Publikálva: 2020.09.21 Frissítve: 2020.09.21 Kosárlabda női

Nehézségek hátráltatják a TFSE-MTK Budapest női kosárcsapatát az október eleji bajnoki rajtot megelőző felkészülési időszakban; Magyar Biankáék ugyanakkor a maximumot próbálják kihozni a helyzetből.

Nem egészen úgy alakul a TFSE-MTK Budapest női kosárlabda-élvonalban szereplő együttesének a felkészülése, ahogyan azt a vezetőedző, Magyar Bianka eltervezte. Az eredetileg ütemezett három felkészülési mérkőzésből csupán egyszer léphetett pályára a csapat, az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen 82–49-es vereséget szenvedett.

– Örülök, hogy az egyik bajnokesélyes alakulattal tudtunk játszani, és kijöttek azok a hibák, amelyek eddig az edzéseken nem. Két hetünk van még, úgy gondolom elég időnk lesz felkészülni a liga kezdetéig. Védekezésben javulnunk kell, és a támadásainkat is tovább kell építeni – nyilatkozta Magyar Bianka a mérkőzés után a tfse.sport.hu-nak.

Ez után hét-nyolcnapos edzőtáborba utaztak volna a lányok Miskolcra, csakhogy problémákba ütköztek.

– Az indulás napján, reggel derült ki, hogy az egyik játékosunknak pozitív lett a koronavírustesztje, emiatt mindenkit le kellett tesztelni. Múlt pénteken utaztunk volna, vasárnap reggel érkezett a hír, miszerint mindenki negatív, csak ezt követően indulhattunk el; tíz fővel kezdődtek meg az edzések hétfőn. Délelőttönként az erőnléten volt a hangsúly, a délutáni programot pedig a taktika fejlesztésének szenteltük. Öt napot töltöttünk Miskolcon, a tréningek mellett közösségépítő eseményeket is szerveztünk; boboztunk és társasjátékoztunk. Minden összevetve jól sikerült az összetartás, kihoztuk a maximumot a hétből – mondta honlapunknak a vezetőedző.

A mestert mindazonáltal bántja, hogy elmaradtak a barátságos mérkőzések.

– Jövő szombaton, 18:00 órától Pasaréten találkozunk a Vasas Akadémiával. Bosszantó a kilátástalanság, nem lehet tudni, kik azok a kosarasok, akik segíthetnek minket a bajnoki rajtnál. Előfordulhat az is, hogy a vírus miatt több olyan párharcunk is lesz, amelyeken nem állhatunk ki a legerősebb keretünkkel. A szerencse pont emiatt lesz különösen fontos az összes csapatnak az új kiírásban.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!