Atlétika
Szabó Beatrix

A nyolcba kerülés a reális cél (GALÉRIA)

Publikálva: 2014.12.27 Frissítve: 2014.12.31 Röplabda

Az MTK Budapest női röplabdacsapatához tavasszal érkezett a korábbi elsőligás játékos, Szél Márta. Mivel ő is új volt, és a csapat is alaposan átalakult, komoly feladat előtt állt a fiatal edzőnő. Háromnegyed évvel később így látja ő is.

– Az volt a legnehezebb, hogy az újakból és a régiekből csapatot kellett kovácsolni. Több helyről érkeztek, mindenhol volt saját játékrend, és csapatfelépítés, amit megszoktak, amibe belesimultak. Most viszont az egészet előröl kellett kezdeniük, ráadásul új edzővel, velem. Visszanézve, már úgy vélem, hogy kevés volt a felkészülési idő, kicsit hamar jött a bajnokság kezdete. Gyakorlatilag nyolc hetünk volt arra, hogy a sok jó játékosból közösséget formáljunk – kezdi mondandóját az edzőnő.

– Korábban a BSE játszott itt, de amikor érkeztél már átvette a létesítményt, és a csapatot is az MTK Budapest. Éreztél bármit az átmenetből?

– Sokkal kisebb, családiasabb volt a BSE, a szó bizonyos értelmében. Nem voltak kiemelkedő képességű játékosok, Dégi Barbi és Kriegel Évi kivételével. Tehát akkor egymásért küzdöttek, mint kis család ez a közösség, ahol minden apró részsiker is nagy boldogság. Az MTK-nál viszont kitűztük a célt, meghatározott volt a keret. A kettő összehangolása az elején nem igazán ment. Azért sem, mert mindezt egyedül kellett csinálnom. A helyzet akkor javult ugrásszerűen, amikor megérkezett Oláh János. Nagyon örülök, hogy idejött. Azonos irányba nézünk, ugyanarra húzunk, és ez iszonyatosan jó. Meg tudjuk osztani a feladatokat, ráadásul Nyári Virág is beszáll néha edzőként is.

A nyolcba kerülés a reális cél (GALÉRIA)

– Emiatt kezdtek jönni az őszi szezon második felében a győzelmek?

– Igen, már jönnek a kötelező győzelmek. Nem sorolom ezek közé a Jászberény elleni két diadalt. Azok különösen értékesek, hiszen, bár a Jászberény újonc, de jó erőkből áll. Van három légiósuk, megőrizték a tavalyi csapatukból a tehetséges fiataljaikat, és itthonról is jól igazoltak. Erre a két győzelemre tehát rendkívül büszke vagyok. Talán a TF-et verhettük volna még, de azon a meccsen annyira jól ment nekik, hogy nem sikerült.

– Mennyire gátolják a munkát a sérülések?

– Kriegel Éva nagyon komoly operáció után lábadozik, neki a teljes őszt ki kellett hagynia. Idény közben vesztettük el Benkó Bettit, amit nagyon sajnálok. Ott van a meccseken, de sajnos nem játszhat. Két hónapja ül a nézőtéren, nagyon jó lenne, ha visszatérne. A sérüléséből felépült Horváth Vivien viszont jól szállt be a csapatba.

– A csapat most a hetedik helyen áll, vagyis közel a kitűzött célhoz, a legjobb hathoz.

– Úgy vélem, hogy a hatba kerülés nem volt reális célkitűzés. Azért nem, mert a tavalyi csapatokhoz mértünk, de azóta sok helyen erősítettek, ráadásul külföldiekkel. Így azután azt gondolom, hogy a nyolcba kerülés elérhető, csak magyarokkal, mert, ahogy most tudom, nem lesz nálunk a jövőben sem idegenlégiós.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!