Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

A középdöntőben köszöntünk el a Hello Sakk-kupától

Publikálva: 2021.03.22 Frissítve: 2021.03.22 Sakk

Nem jutott MTK Budapest-játékos a Hello Sakk-kupa négyes fináléjába; a középdöntőben Juhász Ágoston szerepelt a legjobban.

Szombaton és vasárnap már a legjobb ifjúsági játékosokat felvonultató Hello Sakk-kupa középdöntőjét rendezték. A fiatalok az online viadalon két csoportban játszottak körmérkőzéseket, az első két helyezett került a Final Fourba.

Az, hogy a három legjobb 16 közé jutott MTK Budapest-játékos nem fog egyszerre szerepelni a négyes döntőben, már akkor kiderült, amikor Öngüt Tamást, Juhász Ágostont és Gehér Koppányt egy csoportba sorsolták, a Fischer elnevezésűbe.

Az első kör rögtön házi rangadóval indult, melyen a tavalyi ezüstérmes Öngüt nem bírt a fiatalabb Juhásszal, fél-fél pont lett a jutalmuk, miközben Gehér elveszítette a mérkőzését Pribelszky Bencével szemben.

Az első MTK-s győzelem a harmadik fordulóban született. Ekkor Öngüt és Gehér is egy ponttal gazdagodott, a következő felvonásban pedig mindhárom játékosunk remizett.

Vasárnapra három forduló maradt. Ezeken Juhász szerepelt a legmagabiztosabban, a sötét bábukat vezetve megszerezte első győzelmét, majd döntetlent játszott, zárásként pedig világossal nyert a középdöntő második helyén végző Pásztor Balázs ellen. Öngüt másfél, Gehér fél ponttal zárta a második napot, így a hajrában nem került közel ígéretünk a továbbjutáshoz. Pásztor mellett a szintén öt pontot szerző Krstulovic Alex ment a négy közé.

Juhász négy ponttal a negyedik, Öngüt három és féllel az ötödik, Gehér kettővel a hetedik lett.

A másik, Tal nevet kapó csoportban Persányi Barnabás nyert, ifj. Gombócz Ferenc pedig a második helynek örülhetett.

A Fischer-csoport részletes eredményei ITT, a Tal-csoport részletes eredményei ITT érhetők el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!