Kézilabda
Suba Sára

A homokon is helytálltak (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.07.30 Frissítve: 2020.07.30 Cselgáncs

Klubunk cselgáncsozói a barlangászat után ezúttal a strandrögbi alapjaival ismerkedtek meg, és az új sportágban sem vallottak szégyent.

Különleges edzés várt klubunk cselgáncsozóira szerda este: Pánczél Gábor tanítványai a százhalombattai strand homokjában gyűltek össze, ahol a helyi csapat tagjai segítségével ismerkedhettek meg a strandrögbi alapjaival.

Úgy éreztem, épp itt az ideje, hogy kiszabaduljunk a teremből, most van időnk bőven, szabadon kísérletezhetünk. Egyik volt tanítványom a százhalombattai rögbicsapat tagja, felvettük a kapcsolatot, és igen rövid idő alatt össze is jött ez a közös edzés – árulta el vezetőedzőnk.

A kék-fehér dzsúdósok rövid bemelegítés és pár alapgyakorlat után fejest ugrottak a játékba, és nem is vallottak szégyent!

Csapatjáték lévén a rögbi összekovácsolja a társaságot, és külön motivációt jelentett az is, hogy ezúttal végre idegenek ellen kellett bizonyítanunk. A versenyek hiánya okozta ingerszegény időben nagyon üdítő élmény volt ez az edzés, ráadásul az erő- és az állóképesség fejlesztése szempontjából is hasznos volt, elsősorban a homok miatt. Brutális volt, percek alatt elfáradtunk – mondta klubunk kiválósága, Tóth Krisztián.

Az MTK-s cselgáncsozók olyannyira élvezték a szerdai tréninget, hogy a tervek szerint saját csapatot indítanak az augusztus második hétvégéjén rendezendő strandrögbiversenyen. További részletek az MTK Magazin szeptemberi adásában!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!