Atlétika
Vári Péter

A Fatum-Nyíregyháza következik

Publikálva: 2020.10.13 Frissítve: 2020.10.13 Röplabda

Leiszt Máté még az eddigieknél is bátrabb, bevállalósabb játékot vár tanítványaitól csütörtökön.

Újabb nehéz mérkőzés vár csapatunkra csütörtök este: a Fatum-Nyíregyháza otthonába látogatunk. Németh Szabolcs tanítványait sokan az aranyérem egyik fő esélyesének tartják, és ők már az első két fordulóban bebizonyították, miért is: a Fatum előbb a bivalyerős Kaposvárt, majd a bajnoki címvédő Vasast győzte le 3:1-re.

A mieink két – a papírformát és a játék képét tekintve abszolút vállalható – vereséggel kezdték a szezont: 1:3 az UTE, és 0:3 a BRSE ellen. Csütörtök este sem mi leszünk az esélyesek, de ez nem azt jelenti, hogy feltett kézzel lépünk pályára a Continental Arénában.

A Békéscsaba elleni meccset visszanézve, kielemezve számos pozitív dolgot láttam, főleg az első két szettben: a lányok maximálisan betartották az előzetesen megbeszélteket, visszaköszöntek az edzéseken begyakorolt figurák – árulta el vezetőedzőnk, Leiszt Máté. – Ez jó alapot jelent csütörtökre is, ezt szeretném viszontlátni, illetve még ennél is bátrabb, bevállalósabb játékot. Persze idegenbeli meccsről lévén szó, más lesz a lélektana, mint az eddigieknek, mégis hasonló hozzáállással kell pályára lépnünk.  

A csütörtöki mérkőzésen Jámbor Tamás és Horváth Miklós fújja a sípot, a vonalbírók Soltész Róbert és Ladányi Bence.

2020. október 15. 18:00 Fatum-Nyíregyháza–MTK Budapest (Extraliga, 3. forduló); Continental Aréna

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!