Atlétika
Nemes Rita

Kézilabda: véget ért az idény a fiataloknál is

Publikálva: 2022.06.01 Frissítve: 2022.06.01 Kézilabda

Finfera Maximilián búcsúzik a kispadtól

Finfera Maximilián, az utánpótláskorú csapataink vezetőedzője az ifjúsági csapattal a keleti csoport I. osztályában nyolcadik helyen végzett, míg a serdülő gárdával szintén a keleti csoport I. osztályában a kilencedik helyen zárt. A szakember 2021 nyarán vette át a munkát Nádori Attilától, ám most ismét változás történik, Finfera Maximilián az eltelt egy évről beszélt, illetve elbúcsúzott a csapattól.

A szezonzárás és a búcsú kettős érzés számomra, ugyanis szomorú vagyok, de egyben elégedett is. Több mint egy éve találkoztam először a játékosokkal, amikor az akkori szakosztályvezető, Paál László hívására megnéztem a csapatot, és beszélgettünk a jövőről. Most pedig annak apropójából beszélünk, hogy elérkezett a búcsú ideje. Mozgalmas egy év van mögöttünk, a szezon első fele javarészt az ismerkedésről szólt, aztán belecsaptunk a közös munkába. Mérkőzésről mérkőzésre fejlődtek a lányok, ugyan az eredmények kicsit később jöttek, de a szezon végére minden a helyére került. Mindkét együttes a középmezőnyben végzett. Sokat dolgoztak ezért a lányok, néha nehezebb körülmények között, de nem adták fel. Komoly tartásról tettek tanúbizonyságot. Köszönöm mindenki munkáját, és hozzáállását, az egyesület támogatását. Mindenkinek további sportsikereket kívánok!

Maxi helyét a korábban játékosként több magyar klubban megforduló kézilabdázó, Marinko Kekezovity veszi át, aki saját pályafutása után kézilabda szakedzői képzést szerzett, így új fejezet nyílik számára a kézilabdában, immáron a pálya széléről lehet részese a játéknak.

Sok sikert kívánunk a továbbiakban Finfera Maximiliánnak, és további eredményes időszakot az utánpótláskorú csapatainknak az új vezetőedzővel!

Marinko Kekezovity terveiről hamarosan interjú olvasható weboldalunkon.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!