Tenisz
Fucsovics Márton

Csapatban is miénk az arany

Publikálva: 2020.12.06 Frissítve: 2020.12.06 Vívás – kard

Nem forgott veszélyben kardcsapatunk győzelme.

A szombati egyéni után vasárnap a csapatverseny következett a férfi kard Magyar Kupa második fordulójában. Az egyéni eredmények alapján reménykedhettünk a dobogós szereplésben, hiszen Szatmári András aranyérmet szerzett, míg Kovács István és Péch Miklós a negyeddöntőig menetelt.

Az első körben az UTE II. együttese ellen léptünk pástra. Sokáig nem kellett izgulni, hiszen hamar 10-5-ös előnybe kerültünk, ami végig nem forgott veszélyben, és 45-33-as győzelemmel jutottunk az elődöntőbe.  A négy között a TFSE elleni csatát még ennél is magabiztosabban, 45-22-re nyerték a fiúk, jöhetett a finálé.

A döntőben sem lassítottak a srácok, Péch remek kezdését követően folyamatosan növeltük az előnyünket, végül 45-28-as győzelmet arattunk, így miénk lett az aranyérem.

Eredmények. Férfi kardcsapat Magyar Kupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 8 induló. Végeredmény: 1. MTK Budapest (Kovács István, Péch Miklós, Szatmári András, edző: Gárdos Gábor), 2. UTE, 3. Gödöllő, 4. TFSE, 5. UTE 2, 6. Honvéd, 7. Interfencing Debrecen, 8. Nyíregyháza. A döntőben: MTK Budapest–UTE 45:28.

 férfi csapatversennyel egyidőben rendezték Tatán a junior fiúk párbajtőr Magyar Kupa-versenyét, ahol Somody Soma és Bene Zoltán is a legjobb 16 között búcsúzott.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!