Kosárlabda női
Burján Laura

A dobogóra is fellépnénk

Publikálva: 2020.10.23 Frissítve: 2020.10.23 Sakk

Nyolc fiatal sakkozónkért szoríthatunk a korcsoportos országos bajnokságon.

Szombattól a Magyar Sakkszövetség versenyterme ad otthont a korcsoportos országos bajnokságnak. Az egyhetes eseményen a lányok és a fiúk az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályban mérik össze tudásukat. A vírushelyzetre való tekintettel a csoportok létszámát tíz főben maximalizálták, az egyébként is kevesebb játékossal bíró lányok között ezzel együtt sem teljesek a mezőnyök. Az MTK Budapestet nyolc fiatal képviseli. Az U14-es lányoknál Vicze Kata előszőr szerepel klubunk színeiben, az U16-osok között Koltai Dóráért szoríthatunk. Az U14-es fiúk bajnokságán ifj. Farkas Ottó és Szalay-Őcsák Bánk, az U16-osokén Juhász Ágoston és Virág Bálint, míg az U18-asokén Gehér Koppány és Öngüt Tamás ül asztalhoz.

– Sakkozóink meghívás alapján vehetnek részt a bajnokságon, közülük hatan a ranglista helyezésük alapján, alanyi jogon vannak ott a mezőnyben, ketten a tartalékok közül előlépve szerepelhetnek. Mindkét leányjátékosunk, valamint Gehér Koppány, Öngüt Tamás és Juhász Ágoston is esélyes arra, hogy a dobogón végezzen. Az elmúlt hónapban komoly felkészülési munka folyt a klubunkban, bízunk benne, hogy eredményes szereplés előtt állunk – mondja szakosztályvezetőnk, Kocsis József.

A szövetség ifjúsági bizottságának elnöke, Molnár Béla a bajnoksággal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a versenylehetőség biztosítása, valamint a fiatalok edzettségének és motivációjának fenntartása végett tartották fontosnak a rendezést.

KORCSOPORTOS MAGYAR SAKKBAJNOKSÁG, BUDAPEST
A résztvevők
Leány U14: Vicze Kata, Alexandrova Angelina, Buri Petra Zsuzsanna, Király Lilla Virág, Kovács Veronika, Javorek Janka, Vida Gréta, Molnár Lídia Emília, Harkai Emma (9 fő)
Fiú U14: Palczert Mátyás, Tran Dávid, Pásztor Balázs, Tancsa Tamás, Könyves Álmos, ifj. Farkas Ottó, Bilku András, Bácsi Kristóf, Szalay-Őcsák Bánk, Ónodi Tamás (10 fő)
Leány U16: Tóth Nikoletta, Sulyok Eszter, Koltai Dóra, Iván Réka Gyöngyvér, Buri Kata (5 fő)
Fiú U16: Persányi Barnabás, Borhy Marcell Boldizsár, Karácsonyi Gellért, Juhász Ágoston, Gaál Zsóka, Szilágyi Norbert, Baski Barnabás, Koszta Benedek, Virág Bálint, Bakó Martin (10 fő)
Leány U18: Lukács Anna Kata, Tóth Kincső, Szalovszky Viktória (3 fő)
Fiú U18: Gehér Koppány, Öngüt Tamás Günes, Tubak Dániel, Pribelszky Bence Dániel, Vodila Martin Botond, Pogány Zsombor, Kelemen Dávid, Kovács Gábor Etele, Demjén Márk, Forgács András (10 fő)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!