Atlétika
Moravcsik Angéla

Három mérkőzésen négy pontot szereztünk a Nemzetek Ligájában

Publikálva: 2020.07.09 Frissítve: 2020.07.09 eSport

Esportválogatottunk legyőzte Romániát. Hátvédünk mindhárom mérkőzésen játszott.

Belső védőnk, Fehér Bálint Horvátország, Marokkó és Románia ellen is kezdett, Rácz András ezúttal nem lépett pályára. 

Horvátország esport–Magyarország esport 1-1

Válogatottunk már a 4. percben megszerezte a vezetést, miután a horvát hálóőr, Toma támadónknak passzolta a labdát. Apró nem hibázott, és az üres kapuba lőtt. (0–1) A horvát válogatott a 21. percben kiegyenlített. A bal oldalról érkezett bepassz Alanhoz, akit Nagy már nem tudott megállítani. (1–1) 

Marokkó esport–Magyarország esport 1-0

A magyar csapat dominánsabb volt vetélytársánál, azonban a marokkói reteszt nem lehetett átjátszani. Remekül zártak a hazaiak. Proto révén ráadásul be is találtak a 29. percben, emiatt pontot sem szerzett nemzeti tizenegyünk.

Románia esport–Magyarország esport 0–1

A harmadik összecsapás rangadónak ígérkezett, hiszen a rivális román együttes ellen lépett pályára a magyar csapat. A hazaiak a találkozót megelelőzően veretlenül álltak a tabella élén, így tudták a piros-fehér-zöld mezben pályára lépő játékosok, hogy nem lesz könnyű megnyerni a mérkőzést. 

90 percig 0-0 állt az eredményjelzőn, amikor a hosszabbításban a Nice Gaming támadója, Bühner Valentin betalált. (0-1) A középkezdést követően megpróbált ellenfelünk az utolsó lehetőségbe kapaszkodni, azonban Bühner blokkolni tudta a felívelt labdát, a játékvezető pedig a sípjába fújt. 

A magyar csapat jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán. Kénytelenek lesznek  javítani a játékosok, ha tovább szeretnének jutni a csoportból, hiszen a tíz együttesből mindössze a négy legjobb folytathatja a küzdelmet. 

 
Esport szakosztályunk támogatója:
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!