Tenisz
Babos Tímea

3 éves lett Pro Clubs csapatunk

Publikálva: 2020.09.08 Frissítve: 2020.09.08 eSport

2017. szeptember 7-én alakult meg esportszakosztályunk, első egyesületi csapatként Magyarországon.

Pro Clubs együttesünk nagy változásokon ment keresztül ez idő alatt, amit a legjobban az szemléltet, hogy mindössze csapatkapitányunk, Rácz András, illetve hátvédünk, Fehér Bálint szakosztályunk tagja a kezdetek óta.
1v1-es játékosunk, Majorosi Krisz pár hónap múlva tűnt fel az egyesületünk által rendezett FIFA18-as versenyen. Azóta számtalan eseményen vett részt kék-fehér színekben, ezeken kimagasló eredményeket elérve.

Balásfalvi Zoli és Binder Ciprus az előző szezont követően hagyta el csapatunkat, viszont éveken keresztül kulcsjátékosok voltak, és aktívan vették ki részüket a sikerek eléréseben. Minden jót nekik a továbbiakban!  
Mellettük többek között Poór „Pedro” Tamás, Kárpáti „Csiki” Krisztofer és a Czifra testvérek (Attila és Tamás) is több szezonon keresztül segítették remek játékkukkal együttesünket.

A HPCL-ben több ízben is sikerült ezüst-, illetve bronzérmet szerezni. Az aranyszínű medál megkaparintásától 15 percre volt csapatunk, azonban a DVSC Esport elleni mérkőzésen két gyors találat miatt végül alulmaradtunk.
 
A VPG Bajnokok Ligájában a legjobb 16 között ért véget menetelésünk a FIFA 19-ben, amikor az orosz Krasznodar együttese ellen rendkívül szoros párharcot követően nem sikerült a továbbjutás. Az idegenben szerzett gólok vetélytársunknak kedveztek.

Reméljük, hogy az elkövetkezendő évek szintén sikerekben gazdagok lesznek!

Esport szakosztályunk támogatója:
 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!