Kézilabda
Kobela Tamara

2018. június 30-ig

Publikálva: 2018.02.01 Frissítve: 2018.02.01 Labdarúgás

Varga Szabolcs, Lustyik Levente és Palincsár Martin kölcsönben játszik.

Varga Szabolcs, a szezon első felét Sopronban játszotta végig, ahol hét alkalommal lépett pályára. Szabi a szezon hátralévő részét a másodosztály ötödik helyén álló Vác FC-nél tölti.

Mellette két fiatal játékosunk is kölcsönbe került. Az 1999-es születésű, utánpótlás-válogatott Lustyik Levente az elmúlt másfél szezont Pölöskei Gábor csapatában, az NB III-ban játszotta. Középpályásunk 31 mérkőzésen három alkalommal volt eredményes. Levente a másodosztályú Békéscsaba csapatához került, akik a Merkantil Bank Liga harmadik helyén állnak, 15 pontra csapatunktól. február 25-én mérkőzünk meg velük az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Palincsár Martin is a másodosztályban játszik a bajnoki idény hátralévő részében. Martin, a kilencedik helyen álló Budaörs mezét öltheti magára. A támadó-középpályás és csatár poszton egyaránt bevethető 19 éves játékos ebben a szezonban került fel második csapatunkhoz, és 12 mérkőzésen egyszer volt eredményes.

2018. június 30-ig

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!