Atlétika
Magyari Zoltán

1876. december 10-én született az ELNÖK

Publikálva: 2022.12.10 Frissítve: 2022.12.09 MTK Budapest

A 134 éves MTK tiszteleg a 146 éve született Brüll Alfréd elnök előtt.

Évről évre megemlékezünk az MTK legendás elnökéről Brüll Alfrédról, akit szeretett klubjában csak Alfi bácsinak becéztek. Brüll Alfréd fiatalon, szenvedélyesen szerette az autóversenyzést, vitorlázást, birkózást, labdarúgást és néprajztudományt. Atyjától örökölt vagyonát és birtokai jövedelmét évtizedeken át a legnagyobb önzetlenséggel fordította a hazai sport és különösen is saját klubja, az MTK fejlesztésére, a tehetséges sportolók támogatására. Meghatározó szerepe lett a klub első stadionjának felépítésében is. Vagyonának jelentős részét jótékony célra hagyományozta sosem felejtkezett meg sportolóiról és a klub hűséges szurkolóiról.

Tehetős budapesti zsidó családban látta meg a napvilágot. Atyja Brüll Ármin (1835-1899) a dualizmus korának egyik tehetséges feltörekvő tagja, tőzsdetanácsos, részvénytársaság- és háztulajdonos, nagybirtokos volt.

Az MTK elnökének nagyszülei még a Pozsonyban élő Brüll Henrik és Brüll Katalin voltak.

Brüll Alfréd már jómódban nevelkedett. Három helyszín között élte életét. Budapest volt szülővárosa, az Andrássy út környéke jelentette számára a nagyvárosi létet, atyja bérpalotája pedig a nagypolgári életformát. A másik helyszín az apai pénzen vásárolt birtok a Szabolcs megyei Hosszúpályi, melynek ámbitusos, kis udvarháza ugyancsak élete részévé lett. Akárcsak nővére, Ibrányi Mihályné Brüll Olga férjének (azaz Brüll sógorának) ódon galgagyörki kúriája, a szép klasszicista oszlopsoros kiskastély. Boldog nyarakat töltött itt, ahová bejáratosak voltak többek között a kormányzó, Horthy Miklós gyermekei is.

Brüll Alfréd igazi fair play szellemű sportoló és sportvezető hírében állt, és ezt még ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni. Mindezt jól fejezi ki egy 1905-ös sajtóhír, mely így tudósít: „Az osztrák birkózók ma is a legteljesebb tetszést aratták, mind képességeikkel, mind viselkedésükkel valóban rászolgáltak a közönség orkánszerű tapsaira. A nagy izgalom hevében az olcsóbb helyek közönsége megpróbálta a kedvet az osztrákok ellen fölingerelni, de Brüll Alfréd a Magyar Testgyakorlók Körének elnöke tapintatos szavakban fölkérte a közönséget csöndes, pártatlan viselkedésre.

Kevéssé ismert a tény, hogy a klubalapító Szekrényessy Kálmánnal igazi sporttársi jó viszonyt ápolt. Az ekkor már idős Szekrényessy, akit a klubban is mindenki csak „kapitány úr”-nak nevezett sok tapasztalatát adta át Brüllnek.

Ő maga ugyan nem sokat törődött a pénzzel, a vagyonnal. Ha csak egy krajcár volt a zsebében, már azon törte a fejét, miként tudná azt a sport számára kamatoztatni. Brüll más esetnek számított. Abban a tekintetben feltétlenül, hogy ő elhurcoltatásáig vagyonos embernek maradt, míg Szekrényessy vagyonát felemésztette bőkezű adakozókedve, amit azonban nem pótólt készpénzvagyon, gyár vagy birtok, addig Brüll okos gazdálkodással kiegyensúlyozott pénzügyleteket vezetett. Brüll Alfréd pótolhatatlan mentori és sportszervezői tevékenysége a 20. század elejétől, az MTK-t igazi európai sikerekre vezette, mely nemcsak szakosztályi bővüléssel, fejlődéssel, de infrastrukturális növekedéssel is járt, hisz ekkorra készült el a klub Hungária úti pályája és székháza. Brüll tevékenységének értéke főként eltávoztával, majd a halálát követő kaotikus viszonyok között vált hangsúlyossá.

Brüll Alfréd igazi áldást hozó személyiség volt. Felbukkanása, munkássága valóságos sorsszerűséget jelentett a klub számára. Az elődök által létrehozott biztos alapra ő építkezett, az ő önzetlen mecénási szerepe, szervezői zsenialitása, áldozatkészsége és professzionizmusa tette a klubot azzá, amivé a 20. században vált, nemcsak Magyarország, de Európa egyik legsikeresebb egyesületévé, mely azóta is hazai és nemzetközi szinten sikert, sikerre halmoz…

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!