Röplabda
Szalai Anna

„Sosem fogom elfelejteni ezt a négy évet”

Publikálva: 2020.04.23 Frissítve: 2020.04.22 Kézilabda

Búcsúinterjú a nyáron távozó irányítónkkal, Tóth Eszterrel.

– Mondhatjuk, hogy az idei volt az eddigi legjobb szezonod?

Mindenképpen. Nagyon élveztem a játékot, és szerencsére ez meg is látszott a teljesítményemen. Örülök, hogy így sikerült ez a szezon, még ha ilyen csonka is lett a vége.

– 2016 nyarán igazoltál az MTK-ba, és azóta évről-évre egyre meghatározóbb szerepet töltöttél be a csapatban.

Négy évvel ezelőtt nagyon mély gödörben voltam, amiből először is ki kellett másznom. Ebben Vova (Golovin Vlagyimir – a szerk.) nagy segítségemre volt, és a társak is. Nem is ugrásszerűen jött ez a jó teljesítmény, hanem fokozatosan, lépcsőről lépcsőre. Sokkal érettebb lettem, emberileg és a pályán egyaránt. A fentieknek köszönhetően vált egyre stabilabbá a játékom.   

– A csapat is története legjobb szereplését produkálta: hetedik hely a K&H ligában, reális esély a Final Fourra a Magyar Kupában. Mitől volt jobb ez a gárda, mint mondjuk az elmúlt három évben?

Nagyon jó társaság jött össze, pont megfelelő a rutinos és a fiatal játékosok aránya. Az idősebbek kiegyensúlyozottan jó teljesítményt tudtak nyújtani, és ezáltal húzták magukkal a fiatalabbakat, akik pedig beálltak a sorba, és hozzátették a magukét a sikerekhez. Plusz nagyon jó közösséget alkottunk a pályán és azon kívül is, ami látszódott a játékunkon – ez utóbbi elengedhetetlen a sikeres szerepléshez.    

Mi volt számodra a szezon fénypontja?

Én is az FTC, a Debrecen, illetve az Érd elleni mérkőzést említeném. A Fradi-meccset nem is kell megmagyarázni, a DVSC elleni győzelem azért különösen értékes, mert veretlenül jöttek az Elektromos-csarnokba, az Érd pedig az elmúlt évek egyik legjobb csapata, mégis viszonylag simán győztük le őket.

– Van benned bármi hiányérzet?

Mindig van bennem hiányérzet, sosem lehetünk teljesen elégedettek magunkkal. Voltak olyan meccsek, amelyeket kötelezően hozni kellett volna, mégse tudtuk, mint például a Békéscsaba ellen idegenben.

– Nem titok, hogy a következő szezonban már a Mosonmagyaróvárt erősíted. Hogyan emlékszel majd vissza a kék-fehérben töltött évekre? Mit jelent számodra az MTK Budapest?

Sosem fogom elfelejteni ezt a négy évet. Itt váltam úgy igazán felnőtté, igazán jó játékossá, ezért mindenkinek hálás vagyok, aki ebben részt vett. Nagyon fog hiányozni mindenki és minden. Sok sikert kívánok az MTK-nak: ezek a lányok megérdemlik, hogy legalább ugyanolyan jó szezonjuk legyen jövőre, mint az idei volt!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!