Atlétika
Krizsán Xénia

„Öröm, hogy a legjobb barátaimmal edzhetek” – Boros Iván

Publikálva: 2020.08.09 Frissítve: 2020.08.09 Cselgáncs

Cselgáncsszakosztályunk 19 éves junior országos bajnok sportolójával, Boros Ivánnal beszélgettünk arról, miért páratlan érzés az MTK Budapest dzsúdósaival edzeni.

Tavaly a 90 kilósok között megnyerte a junior országos bajnokságot, idén a koronavírus-járvány miatt nem igazán tudja még, mire készül dzsúdószakosztályunk 19 éves versenyzője, Boros Iván. A fiatal ennek ellenére mindent belead az edzéseken, hiszen mint mondja: készen akar állni az esetlegesen szembejövő, új kihívásokra.

– Elvileg két hét múlva Szlovákiában lesz egy verseny, bár addig még sok minden történhet a járványhelyzettel... Mindenesetre május vége óta 110 százalékon edzünk. Úgy fogjuk fel ezt az időszakot, hogy ugyan nem tudjuk, mire készülünk, most minden lehetőség adott, hogy kijavítsuk az apró hiányosságokat.

A nüanszok rendbe rakásánál pedig meglehetősen előnyös, ha vb-ezüstérmes klasszissal, mondjuk Tóth Krisztiánnal dzsúdózhat az ember egy csapatban.

– Igen, egészen közelről látom, milyen szintet követel meg a felnőttmezőnyben a súlycsoportom, ami továbbra is a 90 kg. Krisztiántól rengeteg olyan kis ravaszságot lehet ellesni, amire valószínűleg csak évek múlva jönnék rá magamtól. A tatai edzőtáborban is mondott olyat, amit a továbbiakban biztosan alkalmazni fogok.

Tizenkilenc éves dzsúdósunk hozzáfűzte: nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy az MTK-hoz tartozhat.

– Örülök, hogy a legjobb barátaimmal edzhetek. Továbbá szerintem nem túlzok akkor, ha azt mondom, hogy Pánczél Gábor az egyik, ha nem a legkreatívabb edző az országban. Tudod, amikor heti tízszer dzsúdózol, az tud monoton lenni, ő viszont kiváló abban, hogy a módszereivel megtörje ezt a monotonitást. Barlangászunk, strandrögbizünk, vízihokizunk… Ezek mind-mind új ingerek, amelyektől jobbá válunk a sportágunkban. Arról nem is beszélve, hogy játszunk, és a játékhoz mindig örömmel áll hozzá az ember. Márpedig ha boldogok vagyunk, mi problémánk lehet?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!