Kosárlabda női
Vincze Virág

Keresés

„Minden verseny és edzés, lépés előre” (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.09.19 Frissítve: 2020.09.19 Atlétika

Tehetséges rúdugrónkkal, Nagy Marcellel elemeztük a nyár történéseit.

– Mennyire voltál elégedett a szezonnal?

– Annyira nem sikerült kiemelkedően, de a fontosabb versenyekre össze tudtam szedni magam. Sajnos volt némi hullámvölgy, viszont örülök, hogy a magyar bajnokságon kijött a lépés.  

– Hogy bírtad fizikailag ezt a furcsa, sűrű idényt?

– Picit felgyorsultak az események, nem nagyon volt idő pihenni, kijavítani a technikai elemeket. Próbáltam kalandként felfogni, és igyekeztem megoldani a dolgokat. Így sikerült, túl kellett esni ezen is.

– Minek köszönhető, hogy sikerült megnyerni az országos bajnokságot, és hogy ott kerültél 5 méter fölé?

– Visszagondolva: zavartak a rosszabbul sikerült versenyek, és hogy egyszerűen nem jutottam feljebb. Nagyon motivált voltam, hogy összeszedjem magam, de előtte is lehetett már érezni, hogy jobb eredmény van bennem, csak még fejben nem tudtam összerakni a mozgást. Nem mindennapi a magyar bajnokság, nem olyan, hogy lemegyünk, és ugrunk egyet-kettőt, tehát oda kellett tenni magam.

– Az első néhány viadal után min változtattatok, ami segített abban, hogy ilyen jó eredményt érj el?

– A letűzés és az utolsó hat lépés nem volt az igazi, nincs jó helyen a kezem, ezen próbáltunk javítani. Ha ezt megoldottam, akkor jöttek a nagyobb ugrások, ez volt a kulcsa a dolognak. Meg – ugye – össze kellett szednem magam fejben.

– Mennyire volt nehéz motivációt találni idén?

– Minden verseny és edzés, lépés előre a komolyabb, nemzetközi versenyek felé. Ha ott a nagyobb magasság előttem, akkor az mindig új kihívást jelent. Van még hova fejlődni, ez lebegett előttem.

– A szuperliga döntőjét is sikerült megnyerned a szezon végén. Hogy sikerült még szeptember közepén is formában maradni?

– Örültem az első helynek, de azért a 4.72-es eredmény hagy némi kivánnívalót maga után, ám látszott a többieken is, hogy fáradtak voltak. Szezonzárásnak megfelelt.

– Mik a célkitűzések a fedettpályás idényre?

– A technikai problémákat mindenképp szeretnénk javítani, és magasságra az 5.40 a cél.

– Mennyi pihenőt kaptatok? Hogy tudsz feltöltődni?

– Szeptember 30-án kezdjük újra az edzéseket. Picit ilyenkor fura nekem, mert átlagosabb az élet, több szabadidőm van. Elmentem biciklizni, itthon erősítettem, szóval nem bírtam teljesen leállni, de persze pihenek is azért.

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!