Kosárlabda női
Herjeczki Patrícia

„Jó lenne végre az elsőtől az utolsó percig koncentrálni” – Munkácsi Enikő

Publikálva: 2020.12.19 Frissítve: 2020.12.19 Amatőr

Munkácsi Enikővel, az amatőr női NB I piros csoportjában szereplő MTK-TFSE kosárlabdázójával beszélgettünk a Radobasket elleni kétpontos győzelmet követően.

Az MTK-TFSE jelenleg a negyedik helyet foglalja el az amatőr női kosárlabda-bajnokság piros csoportjában: hat mérkőzésen öt győzelem és csupán egyetlen vereség az együttes mérlege. Legutóbb krimibe illő izgalmak közepette, 63–61-re nyertek a mieink, Hegedűs Péter vezetőedző mégis kritikával illette a lányok teljesítményét, kiemelve, hogy hozzáállásbeli problémákat lát a csapatban.

Utóbbi megállapítás aligha vonatkozik az együttes oszlopos tagjának számító Munkácsi Enikőre, aki elmondása szerint már néhány nap kényszerszünettől is megőrül, annyira szenvedélyesen szereti a sportágát. Ami azt illeti, sajnos az idén többször is meg kellett tapasztalnia, milyen kosárlabda nélkül az élet.

– Nagyon nem szeretek sok időt kihagyni, ezért elég rosszul érintett a tavaszi leállás. Közvetlenül a visszatérés után úgy éreztem magam, mintha elfelejtettem volna kosárlabdázni. Beletelt néhány hétbe, mire valamilyen szinten újra a régi formámba kerültem. Az őszi kényszerpihenőt is a lehető legrosszabbkor kaptuk a nyakunkba. Mire kezdtünk volna belelendülni a bajnokságba, szóltak, hogy pozitív mintákat találtak, így tíznapos önkéntes karanténba kellett vonulnunk. Utána még jó darabig csak egyéni edzéseken tudtunk részt venni, szóval összesen kb. egy hónapot vesztettünk, ami rengeteg.

A 20 éves kosaras szerint jelenleg a szerencsének, valamint a csapat összetartó erejének köszönhetik, hogy ha szűken is, de sikert arattak a legutóbbi mérkőzéseken a bajnokságban és a Hepp Kupában.

– Mindenképpen javulnunk kell. Tudjuk, hogy ennél sokkal jobban is játszhatnánk, és hogy ez a teljesítmény a következő meccseken, amelyeken komoly riválisokkal mérjük össze az erőnket, nem lesz elég. A Törekvés ellen, ha jól emlékszem, 16 pontos hátrányt dolgoztunk le, ami azt mutatja, van bennünk lelkierő. A Radobasket ellen viszont éppen fordítva történt: majdnem elherdáltuk az előnyünket. Vasárnap a PINKK U23-as csapata ellen jó lenne végre az elsőtől az utolsó percig koncentrálni.     

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!