Keresés

Tamperében, Athénban és Tallinnban játszik a magyar válogatott

Publikálva: 2018.06.13 Frissítve: 2018.06.13

Tamperében, Athénban és Tallinnban játssza idegenbeli mérkőzéseit a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligája C osztályában.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai tájékoztatása szerint Georges Leekens szövetségi kapitány együttese a finn csapat vendégeként Tamperében, a Ratina Stadionban kezdi meg szereplését szeptember 8-án. A görögök elleni hazai - zárt kapus - találkozót követően októberben kétszer vendégeskedik a magyar válogatott, amely 12-én az athéni Olimpiai Stadionban, három nappal később pedig a tallinni Le Coq Stadionban mérkőzik meg a görög, illetve az észt vendéglátókkal.
A magyarok hazai mérkőzéseiket a Groupama Arénában rendezik.
A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulási jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a - csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett - válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. 

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:
szeptember 8.: Finnország–Magyarország, Tampere 18.00
szeptember 11.: Magyarország–Görögország, Groupama Aréna 20.45
október 12.: Görögország–Magyarország, Athén 20.45
október 15.: Észtország–Magyarország, Tallinn 20.45
november 15.: Magyarország–Észtország, Groupama Aréna 20.45
november 18.: Magyarország–Finnország, Groupama Aréna 20.45

(Forrás: MTI)

Korábbi bejegyzések
09:04 Stollár Fanny búcsúzott párosban
15:26 A horvátokkal és a spanyolokkal is azonos csoportban a magyarok
14:14 Stollár Fanny kiemeltet vert
17:48 A gyermek országos bajnokság eredményei
15:52 Június 22-én sorsolnak a BL-ben
09:45 Így áll a világranglista
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!