Zavára emlékezünk (1. rész)

Zavadszky Gábor 2006. január 6-án hagyott itt bennünket, miután Cipruson – banális sérülése után néhány nappal – meghalt. Zava úgy tervezte, hogy pályafutása befejeztével az MTK öregfiúkban focizik. Édesapjával, Zavadszky Jánossal beszélgettünk.

Idén január 6-án, immáron kilencedik alkalommal gyűltek össze a rokonok, barátok, tisztelők, hogy megemlékezzenek az MTK egykori labdarúgójáról, Zavadszky Gáborról. Az RTK sporttelepen felállított szobornál mécsesek gyúltak, és a több csoportba verődött társaság felidézte a kedves történeteket, melyek egytől-egyig Gáborhoz kötődnek. Az MTK labdarúgóinak egyik masszőre, Molnár István által szervezett eseményen állapodtunk meg Zavadszky Jánossal, hogy leülünk beszélgetni szeretett fiáról, ám a találkozó csak február végén jött össze. Rákoskeresztúron, az egyik gyorsétteremben találkoztunk.

– Milyen gyerek volt Gábor? Gyakran mondják a futballistaszülők, hogy égetni való volt a kölyök.

– Nem, ő a bátyjával ellentétben jó gyerek volt. Jancsi volt égetni való. Gábor rendesen tanult, megkapta a „Jó tanuló, jó sportoló” díjat is annak idején – kezdi a papa.

– Amúgy sportos volt a család?

– A bátyám – Zavadszky István – kétszeres magyar válogatott, ’32-ben megvették a franciák, a ’34-es vb-re, de nem vette fel az állampolgárságot. Maradt magyar, csak a ’70-es években lett francia. Apám, az NB I-ben játszott, el akarta vinni a Dózsa. Balszélső volt, oda-vissza játszottak a lilák ellen, mind a kétszer kikaptak, egyszer 5-2-re, aztán 6-3-ra, és a faterom lőtte mind az öt gólt, a válogatott Szűcs mellett – sorolja Zavadszky János. – Én az NB I-ben kosaraztam, a Ganz MÁVAG-ban, és futballoztam egészen addig, amíg be nem vonultam, tehát 20 éves koromig. A katonaságnál is fociztam meg kézilabdáztam, mert ott nem volt kosárlabda – emlékezik.

– Család?

– A feleségemmel 55 éve vagyok együtt, a gimnáziumban alattam járt kettővel, na, azóta boldogítom, és ő is engem – idézi fel a megismerkedésüket, majd elmosolyodik.

– Gábornak is osztálytársa volt Móni, a felesége. Jaj, – mondom neki – hülye vagy hát nem látod apádat? Mire ő: „Pontosan azért mert látom, hogy mi milyen jól megvagytok.”

– Hogy került Gábor a Fradiba?

– A Ganz MÁVAG-ban focizott, és az apám levitte a téli szünetben. Később Vincze Géza visszajött külföldről, és Gábort meg Hrutkát felvitte az ifi egybe, ahol három évig játszott. Kétszer nyertek bajnokságot, egyszer veretlenül.

– Gólkirály is volt…

– A harmadik évben, ’93-ban, utolsó négy fordulóban annyival vezettek, hogy már megnyerték a bajnokságot, Nyilasi akkor vitte fel őt meg a Hrutkát a felnőtt csapatba. Volt az emlékezetes MTK – Fradi meccs, de előtte 5-2 re nyertek a tarcsival úgy, hogy Gábor három gólt rúgott és két gólpassza volt. Az egyik találata olyan volt, hogy öt embert, a teljes MTK védelmet kicselezte, majd begurított az üres kapuba. Nyilasi, a meccsük után behívott – ott ült mellettem a Hrutka apja is –, és mondta, hogy hétfőtől mind a kettő a felnőtt csapatban készül. Akkor 18 és fél éves volt. Első meccsét ’93 májusában, Nyíregyházán játszotta, ahol égtek, majd 1-1 volt, beállt az utolsó negyed órára, és a góljával 2-1 re nyertek.

Folytatjuk.

Ezt olvastad már?