Ütöttünk, vágtunk mindenkit

Háfra Noémivel, az MTK Budapest női kézilabdacsapatának átlövőjével értékeltük a kék-fehérek idei szereplését.

– Tudsz örülni a kilencedik helynek?

– Igen, mindenképpen, főleg hogy az első fél évet kiesőhelyen töltöttük. A tavaszt viszont nagyon odatettük, összességében elégedett vagyok a kilencedik hellyel, pedig lehetett volna még jobb is, csak a bajnokság végére nagyok elfáradtunk.

– Az idei szezont nagyjából három részre lehet osztani: a balul sikerült őszre, a nagy tavaszi menetelésre, és az utolsó öt meccsre. Haladjunk kronológiai sorrendben: mi hiányzott az ősszel?

– Lana súlyos sérülése nagyon rosszkor jött, ráadásul a védekezésünk sem állt össze eleinte, nem voltunk elég kemények, és ezáltal a kapusoknak se tudtunk segíteni. Támadni mindenki tud, védekezni meg kell tanulni. Tavasszal ütöttünk, vágtunk mindenkit, ez hiányzott ősszel, no meg Léna bravúrjai.

– A téli szünetet követően mintha kicserélték volna a csapatot, elképesztő menetelésbe kezdtetek. Mi változott meg decemberben?

– A téli szünetben összefogtunk, elhatároztuk, hogy mindenkit megverünk, és egy-két meccs után el is kezdtek félni tőlünk az ellenfelek. Sokat segített persze a Fradival való közös munka is: Elek Gábor remekül kiegészíti Vovát, más módszerekkel dolgozik, új dolgokat ismertünk meg. Rengeteget gyakoroltuk a védekezést, mindenki odatette magát.

– Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legjobb szívvel?

– Talán a hazai, DVSC ellenire, ott nagyon élveztem a játékot, és a csapatnak is jól ment. De például a mosonmagyaróvári meccsünket is említhetném, ők az életükért küzdöttek, és mégis nyerni tudtunk.

– Az utolsó öt meccsre elfáradni látszott a csapat. Te belülről hogy érezted?

– Egyrészt valóban elfáradtunk, másrészt ekkorra mi már kiharcoltuk a bennmaradást, míg az ellenfeleink többsége számára még nagy tétje volt a meccseknek: a Vác például az EHF-kupa indulásra hajtott, a Kisvárda a kiesés elől menekült. Mi az utolsó meccsen nagyot küzdöttünk a hetedik helyért, de hát Debrecen, az Debrecen.

– Neked személy szerint hogy sikerült a szezon?

– Nekem ez tanulóév volt, hogy belekóstoljak az NB I-be. Úgy érzem, meg is álltam a helyem: eleinte a kispadon voltam sokat, Vova nem is igazán ismerte a játékomat, aztán az idő múlásával beverekedtem magam a kezdőbe. Annak örültem a legjobban, hogy segíteni tudtam a csapatot, igazából nem is gondoltam volna, hogy ezt ki tudom hozni magamból. Korábban a Fradinál is ott voltam az öltözőben, ott ültem a kispadon, de mégis egészen más a csapattal együtt a pályán küzdeni. Az akkor elért sikereket nem is igazán éreztem a magaménak, de ez most itt más, mivel tevékenyen kivettem a részem belőle.

– Idén nyáron egyben marad a csapat gerince, kevés változás várható. Szerinted mire lehettek képesek jövőre?

– Mostanra bőven összeszokott a csapat, így ebből már nem adódnak olyan nehézségeink, mint tavaly ősszel. Most már tudjuk, ki hova zár, hova passzol, hogyan kell segíteni a kapusokat. Bízom benne, hogy sokkal jobbak leszünk, mint idén, és előrébb is végzünk. 

Ezt olvastad már?