Taekwondo
Patakfalvy Luca

Túl az első két fordulón

Publikálva: 2019.11.18 Frissítve: 2019.11.17 Sakk

Nem panaszkodhatunk sakkszakosztályunk hétvégi teljesítményére.

Bár a hétvégén kicsit kevesebb pontot tudtunk szerezni, mint reméltük, külön gratulálunk Juhász Kristóf második győzelméhez és az értékes remikhez is. Összességében a két forduló alatt gyűjtött 12 pont várakozáson felüli eredmény, különösképpen annak fényében, hogy a DVTK is az ellenfeleink között volt.

A szombati első forduló a hat győzelemmel és a kiharcolt öt döntetlennel fantasztikus volt. Tudtuk, hogy vasárnap nehezebb dolgunk lesz, még úgy is, hogy Almási nagymester nélkül ült le a DVTK.

Ez a két forduló egyszerre jelzi, hogy van esélyünk a bennmaradásra és egyúttal nehéz folytatás vár ránk.

A külföldi játékosaink rendkívül hasznosak és eredményesek voltak. Nekik köszönhetjük, hogy egy kicsit könnyebb ellenfeleket kapunk, mint két éve. Külön köszönet jár minden csapatársunknak, akik valamilyen módon segítették a külföldi játékosok szereplését, illetve bármilyen módon segítették a mostani hétvégénket.

MTK Budapest–Dunaharaszti MTK 8.5-3.5

DVTK–MTK Budapest 8.5-3.5

A második csapat mérkőzése néhány gyors győzelemmel kezdődött. Kovácsy Barna és ifj. Farkas Ottó ellenfelei igen gyengén muzsikáltak, a partik nagyon hamar eldőltek. Örtel Endre az első táblán viszonylag hamar döntetlenezett Somogyi mesterrel. Nem sokkal később megérett Tóth-Katona Tamás és Kálóczi Kristóf kivívott győzelme.

Berta Sándornak futót, Fodor Balázsnak bástyát áldoztak. Ők köszönettel elfogadták, és megnyerték a partikat. Botlik Béla jobb állásban tisztet nézett el, és ügyes fiatal ellenfele utána már semmilyen csapdába nem volt hajlandó beleesni. Virág Bálint jobb állásban örökös sakkos kombinációnál hibázott. Téglás Balázs ma csak árnyéka volt önmagának, semmi sem sikerült a partijában. Laza Szabolcs nagy munkával pozíció-, majd anyagi előnyre tett szert a mindig veszélyes MIka János ellen, és sötéttel is biztosan hozta a teljes pontot a második táblán. Csubakov Szultan a végsőkig harcolt, utolsóként végzett, de gyalogelőnyös állását nem tudta megnyerni.

Élen állunk az NB II. Erkel csoportjában, a dobogós helyezés biztosnak látszik, de a bajnoki címhez több kell.

Vízügyi SC–MTK II. 3,5-8,5

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!