Atlétika
Krizsán Xénia

Tanulságos pofon

Publikálva: 2019.11.12 Frissítve: 2019.11.12 Röplabda

Tóth Gáborral és Takács Dorotival boncolgattuk a szombati vereség okait.

A női Extraliga 5. fordulójában csapatunk, hazai pályán 3:2-es vereséget szenvedett a Hungast Haladástól.

Az, hogy alulmaradtunk a már tavaly is az Extraligában szereplő, öt légióst foglalkoztató szombathelyiekkel szemben, akár papírformának is nevezhető. Azonban a szombati vereség – a pontszerzés ellenére is – nagyon fájó, több okból is. Egyrészt magasra tettük a lécet egy héttel korábban az UTE legyőzésével, a lila-fehérek otthonában mutatott kiváló játékkal. Másrészt kétszettes hátrányból fordított ellenünk Leiszt Máté együttese, sőt, az ötödik, döntő játszmában még meccslabdánk is volt.

A második szettben már nyolc ponttal is vezetett a Haladás, innen tudtunk fordítani. Nem érdemtelenül, de némi szerencsével. Utólag azt mondom, talán jobb lett volna, ha elveszítjük – vélekedett vezetőedzőnk, Tóth Gábor. – Ezt követően a koncentrációnk alábbhagyott, így a következő két játszmában esélyünk sem volt. Az ötödik szettben pedig rossz egyéni döntések okozták a vesztünket. Nem azért kaptunk ki, mert a Haladás jobb csapat lenne, vagy jobban játszott volna. Egyéni hibák és taktikai fegyelmezetlenségek miatt kaptunk ki. Nem szabad farkast kiáltani, ha kóbor kutyát látunk, de tanulnunk kell ebből a vereségből – ahogy tettük azt az UTE legyőzéséből is.

Csapatkapitányunk, a kisebb combizomsérülés után visszatérő Takács Doroti is egyetértett vezetőedzőnkkel.

Túl korán elhittük, hogy megvan a meccs, túl korán megnyugodtunk. Még meg kell tanulnunk nyerni, lezárni az ehhez hasonló mérkőzéseket. A szezon eddigi legfőbb tanulsága, hogy igenis meg kell ragadni minden lehetőséget, ki kell használni minden adandó alkalmat. Ez a meccs is a kezünkben volt az elejétől fogva, de nem koncentráltunk eléggé.

A vereség tényén ugyan már nem változtathatunk, le kell nyelnünk a keserű pirulát, de az élet – és a röplabdaszezon – ettől még természetesen nem áll meg. Sőt!

Nagyon fontos, hogy a Haladás ellen elveszített pontot valahol vissza kell szereznünk: Kaposváron, Jászberényben, akárhol – szögezte le vezetőedzőnk. – Jelen pillanatban három pontunk van összesen, és bár könnyen lehetett volna ez hat is, valójában nagyjából ennyivel kalkuláltunk előzetesen.

Csapatunk először a Békéscsabán 3:0-ra nyerő Kaposvár otthonában próbálhatja meg kiküszöbölni a Haladás ellen esett csorbát. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, de ha Tóth Gábor tanítványai az UTE ellen látott formájukat hozzák, bármi megtörténhet. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!