Atlétika
Jankovics Dániel

Soha rosszabb esztendőt

Publikálva: 2019.11.27 Frissítve: 2019.11.27 Tenisz

Babos Tímea tekintett vissza a 2019-es évre, illetve beszélt 2020-as terveiről.

Elsőként dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ragadta magához a szót, aki Babos Tímea világbajnoki sikerének sporttörténelmi mivoltát hangsúlyozta, majd kiemelte, az utánpótlás bevonzása szempontjából milyen sokat jelentenek a példaképek, végül megköszönte Timi családjának a folyamatos támogatást.

Ezt követően Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs vezetője vette át a szót, aki gratulált klubunk teniszezőjének a 2019-es évben elért sikereihez, amelyhez reményei szerint a Timit immár 12 éve támogató cégcsoport is hozzájárult.

Babos Tímea Tihany Viktorral beszélgetve elárulta, felemás éve volt: az első pár hónap nem úgy sikerült, ahogy remélte, de a páros győzelemmel végződő Roland Garros szerencsére fordulópontot jelentett, ez idő tájt talált rá új edzőjére, Michael Joyce-ra. Timi elmondta, jövőre is az amerikai szakemberrel fog együtt dolgozni.

A páros sikerek mellett további örömre adott okot, hogy Timi az év utolsó versenyén – edzője és fiziója nélkül is – visszaverekedte magát a Top 100-ba a WTA egyéni világranglistáján.

Klubunk teniszezője saját bevallása szerint egyéniben, párosban, és vegyespárosban is szeretne indulni a 2020-as tokiói olimpián. Vegyespárosban minden bizonnyal Fucsovics Márton lesz a partnere, de a női mezőnyből még nem tudja, kit választ. Sokat számít majd lehetséges partnerek pillanatnyi formája, munkához való hozzáállása, illetve tenisz iránti alázata.  

Timi zárásként elárulta, Kínában tervezi kezdeni a szezont, aztán Adelaide-ben lép pályára, majd következik az Australian Open. Decemberben Floridában készül, de az ünnepeket mindenképpen Magyarországon, családja körében tölti.

(Fotó: Zádor Péter)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!