Atlétika
Kulunics Vince

Polgár Judit Guinness-rekord felállítására tesz kísérletet (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.10.04 Frissítve: 2019.10.04 Sakk

Klubunk korábbi sakkozója nagy fába vágta fejszéjét.

Polgár Judit az egyetlen nő, aki sakkban átlépte a 2700-as Élő-pontszámot (2735, 2005), olimpiai bajnokként 26 éven át vezette a női világranglistát. Az aktív sakktól 2014-ben visszavonult klasszis nem szakadt el sportágától, október 12-én ötödik alkalommal rendezi meg az általa elindított Világsakkfesztivált.

A budapesti rendezvény a sportág egyik legjelentősebb globális eseményévé nőtte ki magát az évek alatt, idén Kínától Líbiáig, Indiától Mexikóig, várhatóan harminc országból csatlakoznak profi és amatőr játékosok.

Kiemelkedő szakemberek és világhírű sakkozók is érkeznek Magyarországra: a legnagyobb név a korábbi világbajnok orosz nagymester, Vlagyimir Kramnyik, valamint a Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics is.

– A fesztivál mottója, „A sakk összeköt minket”, ami kiválóan szemlélteti, több ez a játék, mint sport. Sok más mellett kapcsolódik a matematika, a stratégiai tervezés tudományához, de épp úgy a művészetekhez vagy az oktatáshoz is. Egy nyelve van, amely ma már az Internet segítségével a világ bármely pontján képes összekötni az embereket. Így a fesztivál mellett számos más eseményt is rendezünk – számolt be a főtámogató székházában rendezett sajtótájékoztatón Polgár Judit.

A szervezők a fiatalokra is gondoltak, Guiness-rekordkísérlettel igyekeznek emlékezetessé tenni az eseményt. A világ eddigi legnagyobb, gyerekek számára meghirdetett online versenyéhez a szeptember 1-jei indulás óta már 6000 gyerek csatlakozott. A világrekord célja, hogy legalább 20 ezer gyermek mérje össze tudását. A selejtezőkből kétezer játékos kerül az október 19-i döntőbe, melynek nyertesei ki mással, mint az ötletgazda Polgár Judittal mérkőzhetnek majd.

(Forrás: 24.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!