Atlétika
Krizsán Xénia

Ott voltunk a vívó világnapi flashmobon (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2018.09.09 Frissítve: 2018.09.09 Vívás – kard

Többek között Sákovicsné Dömölky Lídia, Szényi Péter és Szatmári András képviselte az MTK Budapestet.

Több mint félezer vívó, olimpiai és világbajnokok részvételével lezajlott a vívó világnapi flashmob. Csampa Zsolt, elnök bejelentette: a Hősök tere lehet a helyszíne a jövő évi, budapesti világbajnokság döntőinek.

Az ázsiai turistáknak leesett az álla. Persze, a Hősök tere egyébként is csodálatos fővárosunk egyik jelentős turisztikai látványosságának számít. Most azonban délelőtt tíz óra tájban mindent vitt a látvány. Olimpiai és világbajnokok, korosztályos válogatottak, és a legfiatalabbak részvételével, több mint ötszáz, fehérbe öltözött vívó népszerűsítette bemutatójával sportágunkat. A teljesség igénye nélkül: ott volt doyenként a kétszeres olimpiai bajnok Sákovicsné Dömölky Lídia, Szász-Kovács Emese, Imre Géza, Szatmári András, Rédli András, Kreiss Fanni, Dósa Dani, Csaba Edina, Fodor Kende, Hammang Ferenc, Szényi Péter, kerekesszékes klasszisaink közül Veres Amarilla és Hajmási Éva, a junior világbajnok párbajtőrcsapat, megannyi válogatott edző, és Boczkó Gábor, aki sportigazgatóként irányította László Dezső versenyigazgatóval közösen a nem mindennapi látványosságot, melyet rendszeresen, a Vívás Világnapja alkalmából rendeznek világszerte szeptember első napjaiban. 

– Bevettük a Hősök terét. Nagyon örülök, hogy több mint félezren népszerűsítik ezt a nagyszerű sportágat, és őszintén remélem, hogy nem egészen egy év múlva még többen lesznek majd ezen a csodálatos környéken. Tervünk ugyanis az, hogy jövőre a Hősök terén rendezzük a budapesti, olimpiai kvalifikációs világbajnokság döntőit. Ötezer fős mobillelátó, a legmodernebb körülmények várhatják majd a földkerekség legjobbjait, és a látogatókat. Ehhez még két nagyon fontos elem szükséges, a reményeink szerint meglévő kormányzati támogatás, és a Nemzetközi Vívó Szövetség jóváhagyása. Bízunk benne, hogy utóbbira sem kell sokáig várni, jövő hétvégén, a végrahajtó bizottság krétai ülésén döntenek az illetékesek – a visszajelzéseink pozitívak…–nyilatkozta Csampa Zsolt, majd így folytatta, – Jó érzés látni azt, hogy legjobb vívóink már szinte maguktól, és örömmel jönnek népszerűsíteni a vívást. Miként az is pozitívum, hogy sokan itt vannak a legfiatalabbak közül. Az iskolai vívás ugyanúgy fontos eleme a sportágunknak, mint a profi versenyzés. Számomra ez a délelőtt felér egy világbajnoki éremmel, miként az is, hogy a tavaszi diákolimpiánkon a tavalyi kétezerről háromezerre nőtt az indulólétszám. Most is nagyon sokan vagyunk, és ne feledjük azt sem, hogy több vidéki helyszínen rendeznek hasonló Flashmob-akciót, illetve veterán vívóink élesben, a Balaton-bajnokság keretében népszerűsítik sportágunkat.

Tavalyi kard egyéni világbajnokunk, Szatmári András a nyáron csapat Európa-bajnoki arannyal és világbajnoki bronzzal gazdagította éremgyűjteményét, majd a szezont egy klubváltással nyitotta – a jövőben a Vasas helyett az MTK Budapest színeiben versenyez. – Számomra ezen a hétvégén véget ért a pihenő. A Balatonon nyaraltam, illetve egy rövid prágai kiruccanás fért bele az augusztusba, de hétfőtől már az ausztriai Ramsauban kezdjük a fizikai felkészülést. Pályafutásom két kiemelten fontos szezonja következik, benne a budapesti világbajnoksággal és a tokiói olimpiával. Úgyhogy, belevágunk…

A szabadvívást követően a fiatalabbak „birtokba vették” a Hősök terét, sorra készültek a fotók a szobrok környékén, illetve közösen a bajnokokkal. Nem hiányzott az autogramosztás sem, és a napos nyárutón okkal búcsúzhattak egymástól úgy a résztvevők: „Viszlát, ugyanitt, jövőre!” Remélhetőleg akkor is magyar főszereplőkkel – ha nem is ennyivel…

Forrás, fotó: hunfencing.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!